Úgy érzem, van esélyem

A németek kiválóságának ez az év az egyéni küzdelmek terén nem alakult valami fényesen, ám, azért a győztes Ryder Cup csapatban azért kivette a részét a kemény munkából. Itt az újabb feladat: megvédeni a címét, amit tavaly szerzett a WGC-HSBC Champions torna során.

A németek kiválóságának ez az év az egyéni küzdelmek terén nem alakult valami fényesen, ám, azért a győztes Ryder Cup csapatban azért kivette a részét a kemény munkából. Itt az újabb feladat: megvédeni a címét, amit tavaly szerzett a WGC-HSBC Champions torna során.

 

Bizony, fel kell kötnie a gatyáját Martin Kaymernek, akinek ez a szezon nem igazán alakult úgy, mint például a tavalyi, amikor már januárban egy nagyszerű győzelemnek örülhetett az Abu Dhabi HSBC Golf Championship tornán, aztán egy nagyobb szünet következett egészen a kínai megmérettetésig. A német golfozó fantasztikus zárónapjának köszönhetően északi hidegvérrel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez azonban egy évvel ezelőtt volt.

Kaymernek ebben az évben még nem sikerült egyéni győzelmet aratnia, de ami késik, nem múlik. Mindazonáltal, azt azért ne felejtsük el, hogy a német játékos nagyot küzdött a Medinah pályáján, és hozzájárult ahhoz, hogy az európai csapat otthon tartsa a Ryder kupát. Most azonban már más szelek fújnak, főleg a földgolyó keleti régiójában. De inkább hallgassuk meg az érintettet.

„A tavalyi év szó szerint nagyszerű volt. Az év elején nyertem Abu Dhabiban, ami egy ugyancsak a HSBC által szponzorált esemény volt, de aztán egy kicsit akadozott a gépezet. Csak vártam az újabb győzelmemre annak ellenére, hogy egész évben jól játszottam. Tudtam, eljön majd az én időm.” – nyilatkozta Kaymer. A német, a múlt heti torna kapcsán pedig így fogalmazott: „Vasárnap a hátsó 9-en jól ütöttem, szóval kellemes emlékeim vannak a tornáról. Természetesen, ez egy teljesen másfajta pálya lesz, de hiszem, hogy van esélyem a győzelemre.”

A profi a legutóbbi megmérettetésén, a BMW Mastersen a 11. helyet tudta elcsípni, és minden bizonnyal, ezen a héten ennél sokkal jobb eredményre számít. A rendkívül pozitív emlékek tavalyról biztosan erőt adnak majd a játékosnak. „Egy különleges élményben volt részem tavaly, mivel úgy nyertem meg a versenyt, hogy öt ütéssel voltam lemaradva, és végül három ütéssel nyertem. Büszke voltam magamra, és ha esetleg nem úgy alakulnak majd a dolgok a pályán, ahogyan elképzeltem, akkor biztosan ezekből az emlékekből fogok táplálkozni.” – tette hozzá Kaymer.

Érdekesség, hogy a pályát (Mission Hills) egyébként José María Olazábal tervezte, aki a fiatal kapitánya volt a Ryder Cup sorozatban. A versenyen egyébként mindenki részt vesz majd, aki számít. Ott lesz természetesen Luke Donald, Bubba Watson, Ernie Els, Justin Rose, Keegan Bradley, Phil Mickelson, Jason Dufner, Nick Watney, Lee Westwood, Francesco Molinari, Ian Poulter és még sokan mások.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés