Hazai siker a Larvik ellen

Női kézilabda-csapatunk 28-24-re verte a norvég Larvik együttesét, így újabb parádés győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában.

Női kézilabda-csapatunk 28-24-re verte a norvég Larvik együttesét, így újabb parádés győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában.

Első félidő: Egy-egy rossz támadás után az első találatot a mieink szerezték: Kovacsicz talált be a jobb szélről. Sőt, Zácsik értékesített ziccere után már kettővel vezetünk. A norvégok is meglőtték első góljukat, majd hiába találtunk be kétszer is, egy emberelőnynek köszönhetően feljebb jött az ellenfél (4-3). Csapatunk nem esett kétségbe, és Zácsik-gólokkal növelte előnyét, a Larvik edzője a 12. percben időt is kért. A kapuscserének (Pastrovics jött be), illetve támadójátékunk további remeklésének köszönhetően tarjuk háromgólos vezetésünket. Lányaink védekezése kőkemény, és elöl is jönnek a gólok, így a 22. percre már ötgólos az előnyünk. Elek Gábor a 27. percben kér időt, amikor - többek között Pastrovics parádés védései miatt is - hat góllal léptünk el. A félidő utolsó perceire a koncentráció kicsit alábbhagyott, ám Zácsik időn túli szabaddobás-góljának köszönhetően négy gól így is megmaradt az előnyünkből. Második félidő

Szorosan indul a második félidő: a mieink részéről Tomori és Cifra volt eredményes, ám a norvégok is kettőt dobtak, így tartják a lépést. A Larvik fokozatosan közelebb jött csapatunkhoz, és a 13. percre már csak egygólos az előnyünk. Elek Gábor időkérése után azonban Cifra és Tomori is betalált, így ismét hárommal vezetünk. Cifra remek beállós munkája és gólja után Pena is betalált, míg a másik oldalt Pastrovics védett nagyot, így nyolc perccel a vége előtt az ötgólos vezetésért támadhatunk. Ami meg is lett, Pena nagy passzát követően Tomori talált be. Szucsánszki és Tomori hajrában lőtt góljával kettő perccel a vége előtt öt találattal vezetünk. A Larvik még egyszer betalált, ám Elek Gábor csapata így is győzött, ezzel újabb hatalmas sikert aratva.

2012/13, BL-csoportkör, második mérkőzés Időpont: 2012. október 21., 18.00

Helyszín: Dabasi Sportcsarnok

Játékvezetők: Zigmars Stolarovs, Renars Licis (LAT)

Végeredmény FTC-Larvik 28-24 (16-12)

FTC: Abramovics, Kovacsicz, Tomori, Szucsánszki, Vérten, Cifra, Szamoránsky Csere: Pastrovics, Such, Pena, Szekerczés, Deáki, Szarka; Edző: Elek Gábor

Larvik: Rantala, Kristiansen, Hansen, Blanco, Breistol, Sullans, Edin Csere: Hammerseng, Riegelhuth, Leganger, Mörk, Sando, Breivang, Wibe; Edző: Ole Gustav Gjekstad

Forrás/Fotó: fradi.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés