Wiesberger az élre tört

Nincs könnyű helyzetben Bernd Wiesberger, mivel a lelki előny ugyan nála van, egyfajta teher is nyomhatja a vállát, hiszen a vasárnapi játéknapot ő kezdheti meg az élről. Előnye azonban egyetlen ütés.

Nincs könnyű helyzetben Bernd Wiesberger, mivel a lelki előny ugyan nála van, egyfajta teher is nyomhatja a vállát, hiszen a vasárnapi játéknapot ő kezdheti meg az élről. Előnye azonban egyetlen ütés.

Bernd Wiesberger a mai napon megszerezheti szezonbeli harmadik European Tour címét, amennyiben képes lesz megtartani a szombaton szerzett előnyét, esetleg növelni azt. Az osztrák golfozó szombaton a tabella élére került a nap végén, amihez nagyban hozzájárult a hétvégén elért bogey mentes köre.

Hét szakasz után nem is gondolkodtam a 65-ös eredményben. Az elején volt néhány gyengébb wedge ütésem, de sikerült túljutnom ezeken, és a forduló után már sokkal jobban ütöttem. A hátsó 9-en szépen teljesítettem, és hiszem, hogy még lejjebb tudtam volna vinni a score-omat.” – nyilatkozta tegnap Wiesberger.

Az osztrák játékos nem lehet teljesen nyugodt, hiszen egyetlen ütéssel van csak lemaradva Ross Fisher, aki szombaton kicsit halványabban teljesített (persze, csak az előző napokhoz viszonyítva), de elszántsága valóban figyelemre méltó, és aki ráadásul egy kisebb sérüléssel is küzd, ugyanis pénteken a bal lábával rosszul lépett, így tegnap bekötött végtaggal állt ki a greenre.

A kötés nagyon nehéz volt, de igyekeztem ezt a plusz terhet hatástalanítani, amennyire csak tudtam. Eléggé megsérült a lábam, de a duzzanat nem olyan vészes, mint amilyennek elsőre látszott. Csalódott vagyok, hogy az utolsó szakasznál bogey-t ütöttem. Megpróbálok csak előre menni, de még mindig nagyon sok golf vár ránk vasárnap.” – nyilatkozta Fisher.

Wiesberger neve mellett -13 szerepel, Fisheré mellett -12, de az élmezőnyhöz tartozik még Richard Finch (-9), Mark Foster (-8), Miguel Angel Jiménez (-8) és Fredrik Andersson Hed (-7) is. Kíváncsian várjuk a Portugal Masters zárónapját.

A szombati játéknap legfontosabb eseményeinek összefoglalóját az alábbi linken lehet megtekinteni.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés