Körutazáson a balkánon

Nehéz mostanában elérni fiatal golfozóinkat. Elkezdődött az iskola, így nagyon elfoglaltak, de a golfpálya hívásának még mindig nehezen tudnak ellenállni. Múlt héten is hat srácunk lógott meg a suliból, hogy kimehessen Bulgáriába versenyezni. Horváth Marcell-el beszélgettünk.

Nehéz mostanában elérni fiatal golfozóinkat. Elkezdődött az iskola, így nagyon elfoglaltak, de a golfpálya hívásának még mindig nehezen tudnak ellenállni. Múlt héten is hat srácunk lógott meg a suliból, hogy kimehessen Bulgáriába versenyezni. Horváth Marcell-el beszélgettünk.

A két Young Masters-t megjárt játékos is elmondta, nehéz megoldani a tanulás melletti versenyzést, de nem lehetetlen. Marcell nyilván nem bánta meg, hogy múlt héten inkább Szófiába utazott, hiszen rengeteg élménnyel és tapasztalattal lett gazdagabb a European Boys Challenge Trophy-n.

A játékosnak már a gyakorlónapon jól mentek a drive-ok, az első napon viszont kissé beragadt a rajtnál. „Az első hét lyuk után már +4-gyel álltam. Utána már összeállt a játékom. Az első kilencest egy birdie-vel fejeztem be és a hátsó kilencesen meg +1-et játszottam. Így végeztem +4-gyel” – mondta Marcell, aki saját bevallása szerint jól játszott az első napon, bár hozzá kell tenni, a második kilencesen két egymás utáni szakaszon is kihagyott egy-egy rövidebb birdie putt-ot, és az utolsó szakaszt pedig már feltört sarokkal játszotta le.

Ezután jött a brutális második nap. Sok szót ejtettünk már róla beszámolóinkban, hogy a verseny második napján hatalmas szél volt a pályán, ami a legtöbb versenyzőnek a legrosszabb formáját hozta ki.

„Nagyon hideg volt a pályán. Több szakasz volt, ahol végig szemből fújt a szél. A második 9-ről indultam. Nem éreztem, hogy rosszul kezdtem volna, de a harmadik szakasztól jött pár dupla. A 14-esen például ütöttem egy senk vizet. A forduló után már +4-et játszottam, pedig ott is ugyanúgy fújt a szél. Szerintem pechem is volt, meg nem is voltam ott fejben, ezért alakultak így a dolgok.”

„A harmadik napon már sokkal jobb idő volt. Aznap elsőnek indultam közülünk, ami nagyon jó volt, mert friss volt még a pálya és szeretek friss pályán játszani. Aznap jól mentek a hosszú ütések, de a rövideket nem éreztem. Nagyon sokat puttoltam sajnos, különben jól ment volna. Aztán a 18-ason becsúszott még egy dupla is. Az már koncentrációvesztés volt” – mondta Marcell, aki hozzátette, szerinte semmilyen eredményt nem volt elvárható a magyar csapattól a kinti ellenfelekkel szemben.

„Hogy kinek hogy sikerült, az mindenkinek a saját dolga. Szerintem helyezésben nem volt semmilyen célunk. Tudtuk, hogy milyen hendikepekkel játszik a többi csapat. Én aránylag meg vagyok elégedve. Ez volt a harmadik ilyen típusú versenyem a két Young Masters után” – mondta a játékos.

Csapatunknak nem volt ideje várost nézni Szófiában, hiszen főleg csak a szálloda és a pálya között mozogtak. A fiatal játékos a rendező országról is elmondta véleményét. Azt mondta, látszott, hogy Bulgária is még egy fejlődő golfnemzet és bele kell rázódniuk a nemzetközi versenyek rendezésébe. Csapatuk sem volt olyan erős, mint a többi országé. Emlékezzünk ugye, hogy a bolgárokat még a magyar csapat is megelőzte. Marcell természetesen jól érezte magát a versenyen, hiszen nagy hibák nem voltak sem a rendezésben, sem a vendéglátásban.

Marcellt idén látni fogjuk még versenyezni, hiszen a hétvégén még biztosan elindul a Rózsakert versenyen Tatán. Utána októberben lehet, hogy elindul egy izraeli versenyen és télen kimegy edzeni Spanyolországba, de ha nem megy októberben az izraeli versenyre, akkor télen Amerikába fog utazni edzeni és versenyezni is. Ezt majd még meglátjuk!

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés