Golf a keszthelyi főtéren

“Anya még egyet hadd üssek!”  ez volt a leggyakrabban elhangzott mondat a szombati  Edzéskereső golf standja elött, ahol kézből kézbe járt a golfütő.  Décsy Attila és fia Décsy Dániel mutatták meg az érdeklődő fiataloknak és szüleiknek a sport alapjait a felépített putting szőnyegen és elütőn. 

“Anya még egyet hadd üssek!”  ez volt a leggyakrabban elhangzott mondat a szombati  Edzéskereső golf standja elött, ahol kézből kézbe járt a golfütő.  Décsy Attila és fia Décsy Dániel mutatták meg az érdeklődő fiataloknak és szüleiknek a sport alapjait a felépített putting szőnyegen és elütőn. 

“Raak Benedek klubtagunk segítségével  települhettünk ki a keszthelyi főtérre, ahol rengetegen látogattak meg minket. A rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek megtalálják a számukra megfelelő sportot, amit élvezettel űznének.” Mondta Pál Levente, a klub igazgatója, aki csapatával együtt az idei évben arra fektette a hangsúlyt hogy főleg a sportolok körében népszerűsítse a golfot.

 

 

“Az egész napos program pedig meghozta eredményét, több gyerek is érdeklődött az edzések időpontja majd a szülők annak ára iránt, akik mikor  meghallodták, hogy teljesen ingyenesen oktatjuk a fiatal tehetségeket, alig hittek fülüknek.” Mondta Décsy Attila, aki Baranyai Róberttel heti két alkalommal várja az érdeklődő  fiatalokat a pályára  a Junior Programra.

“Sajnos a számos nyílt napunk ellenér  még mindig vannak, akik tartanak attól, hogy hogyan és mivel is várjuk őket a golfpályán, de egy ilyen rendezvény kiválló alkalom arra, hogy megmutassuk az embereknek, hogy nem kell félni ettől a sporttól és annak anyagi vonzatától.”  mondta Sonja Gschwendtner, aki a rendezvényen a szülőkben felmerülő kérdésekre válaszolt és a golf előnyeire és szépségére irányította a figyelmet.

A rendezvény után több szülő is jelezte, hogy gyereküknek mennyire megtetszett  ez a sport, és hogy biztos, hogy kilátogatnak majd hozzánk az igazi golfpályára, hogy itt majd még nagyobbakat üthessenek.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés