Négy közül a legjobb

Tegnap véget ért a Balatonudvariban zajló Öt Nemzet Versenye. A versenyen idén tulajdonképpen csak négy ország szenior válogatottja vett részt, de ez semmit nem von le abból, hogy a magyarok megnyerték a nettó kategóriát.

A bruttó csapatunknak is lett volna esélye, ha a legjobb játékosokkal álltak volna ki, de mottónk most is a szokásos: ne legyünk telhetetlenek. A versenyen végig jó hangulat volt, jó eredmények születtek és jó kis párharcok alakultak ki a három nap alatt. A magyar csapatot Sarlós Tibor a versenyen végig a hátán vitte, de azért a többieket is dicséret illeti, hiszen végül is mindenki hozzátett valamit a sikerhez. Az időjárással viszont szeniorjaink baja a meggyűlt, nem csak a Bulgáriában legénykedő junior válogatotté. A Five Nations ugyanis bár jó időben fejeződött be, a második napi körülmények hagytak maguk után kívánnivalót.

De a lényeg a lényeg: nyert a nettó csapat. Játékosaink máris fogadkoznak, hogy jövőre Ausztriában megismétlik a jó szereplést.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés