Örökké nem eshet

Barna Éva egy jó ügyvezetőhöz híven nagyon elfoglalt mostanság. Egyre több a munka, de szerencsére látszanak az eredmények. Éváék javában készülnek a Klubcsapatbajnokságra, miközben a golfos gyerekek szülei a Boya Eagles junior programja miatt mennek hálálkodni az ügyvezető asszonyhoz.

Barna Éva egy jó ügyvezetőhöz híven nagyon elfoglalt mostanság. Egyre több a munka, de szerencsére látszanak az eredmények. Éváék javában készülnek a Klubcsapatbajnokságra, miközben a golfos gyerekek szülei a Boya Eagles junior programja miatt mennek hálálkodni az ügyvezető asszonyhoz.

Mindenekelőtt természetesen a legfontosabb dolog most Vámospércsen a csapatösszeállítás a közelgő klubcsapatbajnokságra. Nemrég Nagy László csapatkapitány sérülést szenvedett, így nem tud indulni a versenyen, a tartalékosok azonban készen állnak a bevetésre, így a klub szereplése miatt Barna Éva sem aggódik, sajnos a verseny rangjáért már annál inkább.

„Én a teniszvilágból jöttem. Különböző bajnokságokkal, kupákkal, ahol a részvételnél fontos volt, hogy ki melyik egyesület színében indult. Rangja volt a rendszernek” – mondta Éva. „A golfos klubcsapatbajnokságon nem érezni ezt. Félek, ez azért is van, mert sok klub a nevezési díjat az induló tagokkal fizetteti meg, holott egy ilyen versenynél az év elején befizetett tagdíjakból a klubnak kéne állnia a nevezést. A fő gond azonban az, hogy a kluboknál nincs elég nagy klubélet, illetve nincs klubok közötti élet. Nem tartják egymással a kapcsolatot, nem ülnek össze beszélgetni a sportról. De egy klubcsapatbajnokság színvonalát csak a klubok tudják emelni. Persze jó lenne, ha nagy sportlapok is foglalkoznának a bajnoksággal, mint például teniszben, ahol rangnak számít egy-egy klub színében indulni” – mondta Éva.

Vámospércsen azonban jól állnak a dolgok. Nem csak azért, mert a bajnokságot komolyan veszik, de a golf népszerűsítésére tett törekvések is jó irányba haladnak. Junior programjukba egyre több gyerek tartozik, így Andrew-nak, az angol anyanyelvű oktatónak is egyre több a dolga a klub körül. A szülők persze hálásak, mert a gyerekük sportol, miközben a suliban az angolórákon is egyre jobb jegyeket szerez. Barna Éva elmondta, nem volt szándékos a multifunkcionális junior program megszervezése, de örülnek, hogy így alakult.

Ami azonban még fontosabb, hogy nem csak a fiatalság kezdett el kijárni a pályára. „Érdekes jelenség, hogy a gyakorlópálya használatára kiszabott 700 forintos ár idevonzza az embereket. Egyre többen bicikliznek ki a pályára Vámospércsről, Bagamérről és a környező településekről, vagy autóval kijönnek Debrecenből azért, hogy csak ütögethessenek a range-en. Nem játszanak szakaszokat, nem indulnak versenyen, csak kijönnek, és sportolnak másfél órát” – mondta Éva.

Az ügyvezető nő szavai alapján tényleg úgy tűnik, elkezdett beérni a vámospércsi program. Sokat hallottuk már, hogy nincs ideális helyen a pálya, legalábbis a többitől túl messze van, és kevesen járnak oda, de most tényleg úgy tűnik, hogy elindult valami. Valami változás. De itt is volt már az ideje, mert ha belegondolunk, örökké nem eshet.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés