?Azt hittem, a zsákomban van a rövid játék?

Az utóbbi napokban sok cikkünk foglalkozott Máriavölggyel, de ez nem meglepő. Időről időre beszámoltunk az ott zajló, 34. Nyílt Magyar Amatőr Golfbajnokság megdöbbentő és izgalmas fordulatairól. Mára pedig már azt is tudjuk, hogy kiknek hozott győzelmet az ottani játék. De hogy ne mindig csak az élvonalban végzettekre vetüljön a reflektorfény, beszélgettünk egy picit S.Nagy Csabával is, aki nagy reményekkel indult a versenynek, de számításaiba valahol hiba csúszott.

Az utóbbi napokban sok cikkünk foglalkozott Máriavölggyel, de ez nem meglepő. Időről időre beszámoltunk az ott zajló, 34. Nyílt Magyar Amatőr Golfbajnokság megdöbbentő és izgalmas fordulatairól. Mára pedig már azt is tudjuk, hogy kiknek hozott győzelmet az ottani játék. De hogy ne mindig csak az élvonalban végzettekre vetüljön a reflektorfény, beszélgettünk egy picit S.Nagy Csabával is, aki nagy reményekkel indult a versenynek, de számításaiba valahol hiba csúszott.

Ahogy azt már beharangozó írásainkban olvashatták, S. Nagy Csaba sokat várt a máriavölgyi szereplésétől. Tavasszal hosszú időt töltött játéka gyakorlásával és biztosnak is érezte azt, saját bevallása szerint az első 25 hely valamelyikét szerette volna megcsípni, reálisnak érezte az erre való esélyeit. Majd jött a bajnokság, s a dédelgetett álmok az elütött labdákkal egyenes arányban szálltak el. „Ügyetlen voltam, sok labdát veszítettem. Sajnos be kell látni, hogy gyakorlás nélkül nem megy a rövid játék, legalábbis nekem nem.” Hiába a green kiváló ismerete, S. Nagynak meggyűlt a baja puttokkal, még annak ellenére is, hogy bevethette a nemrég beszerzett új putterét. Az ütő azonban nem hozta a tőle elvártakat, elmaradt a varázslat. „Nem volt egy jó élmény ez a három nap, pedig azt hittem, hogy a zsákomban van a rövid játék. Ennek ellenére rengeteg bogey-t ütöttem, a hőségben nehéz volt koncentrálni és persze ne feledkezzünk meg az erős mezőnyről sem, akik felsorakoztak a pályán. Elég volt egy apró megcsúszás ahhoz, hogy elússzon a játék.”

Persze ez a szereplés semmit sem vesz el S. Nagy Csaba golf iránti rajongásából. Habár ő maga is beismerte, hogy talán egy kicsivel több gyakorlás nem ártott volna, de az ember hogy mondhatna nemet a családi körben töltött nyaralásokra vagy egy jó teniszmeccsre? Hisz Csabának mindkettőből kijutott mostanában - utóbbi kezd a kedvenc sportjai közé felzárkózni - mi pedig ezért nem is hibáztatjuk. Főleg annak fényében, hogy ő nagyon jól érzi magát, a verseny nem szegte kedvét és az sem mellékes, hogy a hosszú játékában, ha akarnánk, akkor sem találnánk kifogásolni valót.

Ahogy tehát az lenni szokott, Máriavölgyben ezúttal is a green-en és az akörül zajló játék, az ahhoz való alkalmazkodás volt a sorsdöntő. A játékosoknak az idei évben is egy hihetetlen sebességű és kiváló színvonalú pályán kellett jól venniük az akadályokat. Volt, akiknek sikerült, volt, akiknek nem. Sajnos, S. Nagy Csaba is az utóbbi kategóriába tartozik, de ahogy ő mondta: „Nincs ezzel semmi gond!” Bízik a jövőben és a jó szereplésben, de a golf már csak ilyen. Amikor azt hinnénk, hogy a siker kulcsa a puttonyban van, akkor rájövünk, hogy bizony az a puttony lyukas. Reméljük, csak idő kérdése és sikerül befoltoznia a bag-jét, illetve egyenesbe hozni a rövid játékát!

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés