Tono válaszokat akar

Herr Tamás Amerikából való hazatérte után még nem tudott igazán nagy eredményt villantani, de szerintünk a hétvégén, a Nyílt Magyar Amatőr Golfbajnokságon közel járt hozzá. Tono azonban kicsit sem volt elégedett mutatott játékával. Csak emlékeztetésképpen: Tamás 78, 75, 77-es score-jaival a harmadik legjobb eredményt érte el a magyar fiúk közt, ami a teljes férfimezőnyben a 18. helyre volt elég.

Herr Tamás Amerikából való hazatérte után még nem tudott igazán nagy eredményt villantani, de szerintünk a hétvégén, a Nyílt Magyar Amatőr Golfbajnokságon közel járt hozzá. Tono azonban kicsit sem volt elégedett mutatott játékával. Csak emlékeztetésképpen: Tamás 78, 75, 77-es score-jaival a harmadik legjobb eredményt érte el a magyar fiúk közt, ami a teljes férfimezőnyben a 18. helyre volt elég.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett az eredménnyel” – kezdte Tamás. „Nagy kudarcként éltem meg ezt a három napot. Nem úgy ment a játék, ahogy akartam. Főleg a gurításokkal voltak gondok. Azok nagyon nem mentek. A green-re kerüléssel nem volt baj, de ott sokszor három putt is kellett a befejezéshez.”

Kicsit meglepődtünk Tamás lehangoltságán, hiszen a férfimezőny sokkal népesebb volt, mint a női és azért harmadik legjobb magyarnak lenni, nem tűnik túl rossz eredménynek. Ennek fényében pedig az a 75 sem olyan vészes, amit Tamás a második napon ütött.

„A második nap nem volt olyan rossz. Aznap volt két birdie-m, ami még mindig kevés, de legalább volt. Igazából mindhárom napon jól kezdtem. Jó eredményekkel fordultam és mindig a végét rontottam el, pedig azok a részek nem olyan nehezek. Az utolsó napon is +2-vel fordultam és a +5-öt az utolsó három szakaszon hoztam össze. Nem tudom, miért volt ez. Azóta ezen gondolkodom, hiszen nem adtam fel. Talán a végén jobban izgultam. Tényleg nem tudom” – mondta Tono, aki próbált válaszokat találni a kérdésekre miközben hallatszott, ő maga sem érti, hogyan ronthatta el minden kör végét.

Egyébként a pályára Tamás nem panaszkodott, mindenhonnan csak oda jutottunk, hogy ezt most sajnos ő rontotta el.

„A pályával semmi baj nem volt. Máriavölgyért nem vagyok annyira oda, de a minőség teljesen jó volt. Egyedül én voltam felkészületlen. A pálya nem nehéz, csak sok a hibalehetőség. És igazából a green-ek nehezítik az egészet. De mindenkinek ezzel voltak gondjai. Legalább egy alkalommal mindenkinek volt, hogy háromszor kellett puttolnia. Ezeken a green-eken nagyon résen kell lenni. Én most nem tudtam jól olvasni őket. Az utolsó napon esélyem sem volt a birdie-re. Egyszer volt egy 5 méteres birdie puttom és azon gondolkodtam, hogy megpróbáljam-e begurítani vagy hozzam ki biztosan kettő puttra. Ennek pedig eszembe sem szabadott volna jutnia, de a végére már elment az önbizalmam a gurításoktól. Már alapból félve mentem a green-re” – mesélte Tono. Ő és Simmes Alexander egyébként egy flight-ban mentek az utolsó napon. Azon a napon, amikor eldőlt, Alex lesz a legjobb a magyar fiúk közt (Morozov Misával holtversenyben).

„Alex ügyes volt aznap, jól jött ki neki a lépés. Stabilan puttolt, ami nagyon tetszett a játékában. Sajnos neki is voltak elszállásai. A 17-es szakasz azt hiszem egy mumusa volt a versenyen. Két duplát és egy triplát játszott rajtuk a három nap alatt. Én csak a harmadik napi dupláját láttam. Nem is értettem, hiszen jól választott ütőt és mégis hosszú lett. Utána, még majdnem aznap is triplára hozta, de egy szép hosszú puttal duplára mentett. Ideje volt már, hogy összejöjjön neki egy 0-s score. Ügyes volt” – mondta Tono, harmadik napi flight társáról. Majd hozzátette, Rózsa Csilla játéka előtt is megemeli a kalapját.

„Az a második napi +5 nem kellett volna Csillának. De nem lehet mindig jól játszani. Ez nem az a sport” – mondta Tamás Csicsi játékáról. A fiatal srác, mikor beszéltünk vele, még nem tudta hogyan tovább. Néhány ranglista versenyen elindul talán, de most inkább a gyakorlásra koncentrál. Nem baj, ahhoz is elkél a jókívánság, úgyhogy: sok sikert a továbbiakban, Tono!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés