Ha fájós háttal is

Tiger Woods nem az a fajta játékos, aki visszariad egy akadálytól és elfut. Éppen ellenkezőleg. A korábbi világelső tegnap reggel kisebb hátfájással ébredt, de becsületesen küzdött tegnap a playoff első versenyén, és ott is maradt az élmezőnyben. A Barclays kemény dió, de fel lehet törni.

Tiger Woods nem az a fajta játékos, aki visszariad egy akadálytól és elfut. Éppen ellenkezőleg. A korábbi világelső tegnap reggel kisebb hátfájással ébredt, de becsületesen küzdött tegnap a playoff első versenyén, és ott is maradt az élmezőnyben. A Barclays kemény dió, de fel lehet törni.

Tiger Woods ugyan nem került az élre, de maradt az élmezőnyben annak ellenére, hogy kisebb hátfájással küszködik a hírek szerint. Az amerikai csütörtökön egy 68-as körrel nyitott, pénteken pedig egy 69-es ütésszámot produkált, ha összeszorított fogakkal is. A korábbi világelső neve mellett jelenleg -5 szerepel, amely összességében háromütéses hátrány jelent az élen állókhoz képest. Hasonló helyzetben van még Rickie Fowler, John Huh és Gary Christian is.

Kétütéses hátránnyal indulhat neki a mai napnak majd John Senden és Pat Perez. A két golfozó tegnap nem játszott rosszul, és egy jó szombati eredménnyel nyitva tarthatják maguk előtt a végső győzelem esélyét is. Egyetlen ütéssel van csak lemaradva az élen állókhoz képest Bob Estes és Vijay Singh, akiknek a neve mellett -7 szerepel két napot követően. Míg Singh pénteken egy bogey mentes kört produkált, addig Estesnek becsúszott egy bogey, de ez még belefért.

Az élen pedig két kiváló golfozó áll, nevezetesen Nick Watney és Sergio Garcia. A spanyol úgy tűnik, nagyon elemében van, de lehet is, hiszen nemrégiben egy négy éve tartó nyeretlenségi sorozatot tört meg a PGA Tour keretén belül, amikor is nyerni tudott a Wyndham Championshipen. Ez pedig lökést adott számára. Watney pedig tegnap azt nyilatkozta, hogy a golf egy valóban vicces játék. Hogy miért?

„Ha egy futball csapatnak nem megy a játék, akkor egy játékot nyer, ami nem túl nagy dicsőség. De ha a golfban fulladozol, akkor egyetlen tornát nyersz, a semmiből. Nem tudom, hogy Sergio hogyan játszott, de a múlt héten győzni tudott, és most megint itt van. Kúszik felfelé a ranglistán meg minden. Ebben az értelemben a golf egy nagyon vicces játék. Néhány kisebb dolog itt meg ott, és hirtelen máris sokkal jobban teljesítesz.” – mondta el tegnap az újságíróknak a tutit az amerikai.

Watney és Garcia neve mellett tehát -8 szerepel két napot követően, de előnyük közel sem mondható megnyugtatónak, de ezt tudják ők is. Az élmezőnyhöz sorolhatjuk még a -4-es eredménynél tartókat, nevezetesen Henrik Stensont, K. J. Choit és a címvédő Dustin Johnsont is. Ian Poulter, Justin Rose és Adam Scott -3-nál tart, Ernie Els és Bubba Watson pedig -2-nél. Lee Westwood -1-nél fejezte be tegnap a versenyt, Rory McIlroy, Phil Mickelson és Luke Donald pedig összességében par eredménynél tart, amit a tegnapi kifejezetten halvány játékuk okozott.

Akik nem jutottak cutba, vagyis idő előtt búcsúzniuk kellett: Kevin Na, Jim Furyk, Webb Simpson, D. A. Points, Graeme McDowell, Bill Haas, Rory Sabbatini, Hunter Mahan, Robert Allaneby, persze, a felsorolás nem teljes. Íme, a második nap összefoglalója.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés