Golfclub Imperial Balaton Weekend

„Azt szeretnénk, ha ez a hétvége a golfról és a szórakozásról szólna!”  Ezekkel a szavakkal kezdtek bele a hétvége szervezésébe Szalai Ervin és Pál Levente. 

„Azt szeretnénk, ha ez a hétvége a golfról és a szórakozásról szólna!”  Ezekkel a szavakkal kezdtek bele a hétvége szervezésébe Szalai Ervin és Pál Levente. 

És arról is szólt!

Megérkeztek az elsők a hétvégére!

Már péntek délelőtt megérkeztek az első játékosok a balatongyöröki klub hétvégéjére, hogy időben elfoglalják a környéken lefoglalt szállásukat és gyakoroljanak a 3 napos golfhétvégére.

Az első megmérettetés a péntek délutáni, a pálya megismerésére szolgáló, nyitó Texas Scramble játék volt.  Az első párok már kettő órakor ütött el, majd folyamatosan indultak ki a pályára.

„A játékosok szórakozni jöttek ide, ezért első nap nem volt startlista, a párok akkor indultak, amikor úgy érezték, hogy most már szívesen neki látnak a pályák leküzdésére. Ez különösen a messziről érkezőknek kedvezett, hisz ők nagyon örültek a hosszú út utáni pihenőnek klubházban.” Mondta Pál Levente, a klub igazgatója.

A verseny utáni vacsorát és eredményhirdetését pedig a Golfclub Imperial Balaton, mindenki nagy örömére, most először, de nem utoljára, a pályához tartozó Balaton parti Kúria épületének a hangulatos teraszán tartotta, ahol hajnalig szólt a zene és folyt a bor.

Golfmania Kupa

Második nap a szervezők egy 18 szakaszos Stroke-HCP versennyel várták a hétvégére leutazott golfosokat, akik megküzdöttek a pin pozíciókkal és a széllel.

A balatongyöröki pályán már hagyomány, hogy az a flight, amely már lejátszotta a verseny felét betér a klubházba egy kis szendvicsezésre és pihenőre, aminek a most nálunk először játszó vendégek is nagyon örültek.

A maradék kilenc pályát a 34 játékos így újabb energiával teljesítette.

A versenyt egy grillvacsora és korlátlan sör és borfogyasztás követte, ahol nem maradt senki sem éhesen-szomjasan. 

Eredmények:

Bruttó I. Koplányi Tibor

Nettó I. Oroszné Vecsey Gabriella

Nettó II.  Mészáros Zsolt

Nettó III.  Závaczki Bálint

Balaton Golf Tour III. forduló, Balatongyörök

Megtaláltuk a balatoni játékosok legjobbjait!

„Egy új hagyomány vette kezdetedét ezzel a versenysorozattal és nagyon megtisztelő, hogy ennyien részt vettek már az idei évben.”  Mondta Pál Levente.

 A versenysorozat a Balaton környéki klubok összefogásával jött létre.

A tegnapi versenyen 43-an vettek részt shot gun indítás mellett. 

A Balaton Golf Tour zárófordulójáról részletesen egy másik mai cikkünkben olvashatnak.

Eredmények(forduló)

Bruttó I. Závaczki Bálint

Nettó A:

I.       Kovács Titusz

II.     Koplányi Tibor

III.  Garami István

Nettó B:

I.       Závaczki Zsolt

II.     Magyar József

III.  Raststätter Árpád

Netto C

I.       Oroszné Vecsey Gabriella

II.     Szurovszky László

III.  Mészárs Zsolt

Nettó D

I.       Orosz Judit

II.     Raak Benedikt

III.  Dr. Szalay Hajnalka

Balaton Tour összesített eredmény:

Bruttó I. : Zsurzsa Sándor

Nettó A : Garami István

Nettó B: Zsurzsa Sándor

Nettó C: Szabó János

Nettó D: Barvicz Ferenc


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés