Szerda este Kemény Dénes csapata az olaszokkal találkozott a londoni medencében, ahol a legjobb négy közé jutás volt a cél. A magyar férfi vízilabda-válogatott végül 11-9-re kikapott az itáliai gárdától, így csak az 5-8. helyért rendezendő helyosztón folytathatja a szereplését az olimpián.

Sokak szerint várható volt ez az eredmény, és voltak olyanok is, akik azt mondogatták, hogy teljesen mindegy, hogy hány évesek a srácok a vízben, ezek mégiscsak Kásásék. No, igen, de az olimpia már más volt. És nem csak azért, mert a magyar csapat rendelkezett az egyik legmagasabb átlagéletkorral. Már az első mérkőzéseken látszott, hogy mintha valami hiányozna a Kemény fiúkból.

Persze, megcsillantak fiaink (mégiscsak háromszor nyertek olimpiai aranyérmet) nem egyszer az ötkarikás játékokon, de nehéz ellenfél ellen nem ment jól a játék. Sokan már temették őket a két elvesztett csoportmeccs után, aztán valamit mutattak magukból, de jó néhányunkat nem sikerült meggyőzni az acélos, folyamatos játékról. Szerda este az olaszokkal kellett farkasszemet nézni a medencében, ami Sydney, Athén és Peking bajnokának már túl nagy falat volt. Nézzük, hogyan értékeltek a főszereplők.

Kemény Dénes: „Szomorú vagyok. Azt kell, hogy mondjam, hogy nem a meccs lefújásánál tört ez az érzés rám. Bár volt esélyünk, de végig éreztem, hogy sokkal, de sokkal jobban kellene játszanunk a meccsen. Nem gondolom, hogy a két csapat, az Egyesült Államok és Olaszország között lényeges különbség lenne. Az változtatta meg a csapat hitét, hogy amelyeket az előző meccseken megoldottunk, most nem jöttek össze, és emiatt elbizonytalanodtunk. Visszaestünk fejben, és a csapat nem tudott igazi tűzzel játszani, mert a bizonytalanságban nem lehet igazi harci tűz.”

Biros Péter: „Kicsit görcsös akarást éreztem, többet akartunk, mint kellett volna, túlpörögtünk. Fejetlenség volt, nagyon sok ember próbált információt átadni, ebből kicsit káosz volt hátul. Nem volt olyan jó a védekezésünk, mint korábban. Csalódottak vagyunk, de megyünk tovább.”

Varga Tamás: „Őszintén szólva, azokban a szituációkban, amikor úgy kellett ítélni, hogy ne tudjunk feljönni, elintézték. Igen ellenszenves játékvezetés volt, nem tapasztaltam még ilyet. Felhozták őket, öt egyes kiállítási arány volt az egyik negyedben. Rettentően el vagyok keseredve, és szánalmasnak tartom a játékvezetést. Nekem ez volt az utolsó olimpiám, sajnálom a fiúkat, akiknek még egyszer sem sikerült nyerni, nagyon szomorú vagyok. Sok momentum volt döntő, kaptam olyan kiállításokat, amelyek kontrák voltak. Aki érti a vízilabdát, az érti, hogy miről beszélek”

Kásás Tamás: „Az az út, amelyet megtettünk az első meccs után, ahol borzalmas teljesítményt nyújtottunk, és lejátszottak minket a szerbek, az nagyon kifárasztott minket. Sokat beszéltünk, tüzeltük egymást, ennek köszönhetően állt össze a védekezésünk, és kaptuk el utána a fonalat, ma viszont pont ezekkel a tulajdonságokkal kerekedtek fölénk az olaszok. Nem ilyenek voltak a mai előjelek, mégsem igazán ment a játék. A korábbi olimpiákon a három aranyérem megnyerésekor néha a szerencse is mellettünk volt, de sokat tettünk azért, hogy ez így legyen. Most viszont nem volt, de közel sem tettünk érte annyit, hogy legyen. A vízben úgy éreztem, hogy az olaszoknak fejben és fizikailag is több energiájuk van, mint nekünk.”

Madaras Norbert: „Az volt a mérkőzés fordulópontja, amikor a harmadik negyed végéhez közeledve az ellenfél nyolc ötre elhúzott úgy, hogy nekünk is megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy ikszes maradjon a meccs. Onnantól kezdve nagy üldözésbe kezdtünk, picit elkapkodtuk a lövéseinket, az állandó felzárkózási kényszer pedig mindig sokat kivesz az üldözőből. Az olaszoktól azt kaptuk, amire számítottunk: színészkedtek, csinálták a tőlük megszokott őrületet, de azért azt adjuk meg nekik, hogy megtöltötték tartalommal.”

Szécsi Zoltán: „Nem igazán tudok most mit mondani. Jobbak voltak az olaszok, higgadtabban tudták megvalósítani a taktikájukat, mint mi a sajátunkat. Biztos vagyok benne, hogy nálunk a jó szándék vezérelt mindenkit, mégis néha káoszba torkollt az egész.”