Pro edzőinknek az elmúlt napokban lehetőségük volt arra, hogy a jövő reménységeinek oktatása mellett, most egy picit magukkal is foglalkozzanak és saját, illetve egymás játékában leljenek örömöt. Volt profi golfozónk, Wilheim István - aki manapság már az Udvari pályán tanítja a sport rejtelmeit – ezúttal Bükön ragadott ütőt és sikerült egészen a második helyig menetelnie.
A golfozó is csak ember, így elkerülhetetlen, hogy egy-egy győzelem vagy épp vereség alkalmával, eluralkodjanak rajta az érzelmei. Wilheim István ez alkalommal a nosztalgia csapdájába esett, hiszen a büki green a szíve csücskének mondható, nem csoda hát, ha a jó hangulat és a szép eredmény miatt megrohanták a régi emlékei. Mesélt nekünk arról, hogyan is bontakozott ki a golf iránti szerelme, amiről anno még ő maga sem gondolta volna, hogy ennyi örömöt fog jelenteni számára: „Kilenc évesen jártam először a büki pályán, viszont a legelső, 18 lyukas szakasszal való találkozásom 11 évesen volt. A verseny jól ment, azonban a 18-as lyuknál teljesen leblokkoltam. Ugyanis amögött található a golfklub, aminek a teraszáról folyamatosan nézték, hogy mit tudok kezdeni a green-től 30 méterre érkező labdával. Aki ismeri a büki pályát, az tudja, hogy ennél a lyuknál van egy kis beugró a tóból. Én pedig annyira zavarban voltam, hogy a harmadik ütésem révén 4-5 labda is a vízben landolt. Ennek ellenére folytattam a játékot, majd befejezve a szakaszt, elsírtam magam. Hangsúlyozom, 11 éves voltam és a klubház terasza teljesen tele volt. Volt, aki engem nézett, volt, aki mást, de én úgy éreztem, hogy mindenki tekintete rám szegeződik. Lehajtottam a fejem, potyogtak a könnyeim, szipogva tettem a bag-embe az ütőt, és míg beértem a klubházba megfogadtam, hogy nem fog kifogni rajtam a játék, az évek során pedig nagy golfszerelem lett belőle.”
Nem túlzás azt állítani, hogy Wilheim a lehető legjobban tette, hogy az első kudarc nem tántorította el a folytatástól, talán már akkor érezte, hogy terem itt még számára babér, csak a kezdeti nehézségeket kell legyőznie. Ami a hétvégi versenyt illeti, így látta a játékát: „Az első két napon három ütést hibáztam, a zárónapon egy picivel többet. Igazából a 17-18. lyuk környékén jöttem rá arra, hogy én magam is még mindig csak tanulok golfozni, hiába az elmúlt 20 év. Teljesen más helyzet az, amikor az embernek magának kell helyt állnia és jó ütéseket produkálnia, mint amikor a tanítványoknak adunk tanácsokat. Hiába találom el jól a labdát, hiába vannak jó ütéseim, rengeteget kell még tanulnom és sok olyan újdonság van, amit át kell élnem.” Wilheim szavaiból valóban úgy tűnik, hogy gyakorlat teszi a mestert, amiben viszont már biztosan nem kell fejlődnie, az a szerénység, hiszen az elért második helye azt mutatja, hogy jelenlegi tudása is bőven elég ahhoz, hogy a pálya ura legyen, illetve, hogy a hazai mezőnyben bármikor dobogón legyen. Köztudott, hogy Wilheim volt bajnok, több nemzetközi versenyen mérettette meg magát, sokszor kacérkodott a profi játékosok életformájával, de az utóbbi időben inkább az utánpótlás nevelése lobog zászlaján. Ettől függetlenül néhány profi versenyen még mindig próbára teszi magát, ilyen volt ez a hétvége is.
A három napos verseny keretében, a játékok után nem maradhatott el a megérdemelt pihenés sem, hiszen Makszin Áron hole in one-t ütött és ez egy pezsgős ünneplést ért, pro edzőink pedig nem hazudtolták meg magukat és arra is szorítottak időt, hogy beszélgessenek az oktatók jelenlegi és jövőbeli lehetőségeiről. „Az oktatók idehaza többnyire vállalkozásként csinálják a munkájukat, egy részük fix pályán van, másik részük nomád életet él, egyik range-ről megy a másikra, ahogy az éppen a tanítványaiknak megfelel. Ez egy nagyon nehéz helyzet, de ha a jövőben növekszik a golfozók száma, akkor valószínűleg ez az élethelyzet is rendeződik majd.”
Amit azonban Wilheim mindenképp pozitívumként könyvelt el, hogy Magyarországon a hazai oktatók vannak többségben – szemben pl. Ausztriával, ahol alig találni osztrák nemzetiségű edzőt. Az est hasznának tekinthetjük, hogy az edzők egymás között megvitattak különböző ütésformákat, illetve hogy hogyan lehetne azokat egyszerűbben, hatásosabban oktatni.
Összességében Wilheim jól érezte magát, jó volt kiszakadni a megszokott környezetből, de várja vissza a munka, a Balaton és a tanítványai.
