Makszin Hole in One-ja

Már két napja zajlik a profi játékosok versenye Magyarországon, a büki pályán. Hazai pro edzőink, és playing pro-ink gyűltek össze egy helyszínen, hogy összemérjék tudásukat. Az első két nap eseményeivel kapcsolatban három edzővel beszéltünk.

Már két napja zajlik a profi játékosok versenye Magyarországon, a büki pályán. Hazai pro edzőink, és playing pro-ink gyűltek össze egy helyszínen, hogy összemérjék tudásukat. Az első két nap eseményeivel kapcsolatban három edzővel beszéltünk.

„Elcsúsztam” – kezdte Tóbiás Zsolt, majd mielőtt még azt hittük volna, hogy jég volt a pályán, kiderült edzőnknek csupán nem ment a játék. „Kedden nagyon jó idő volt, de hétfőn még hihetetlen nagy szél tombolt a pályán. Igazából régen gyakoroltam, és egyik nap sem éreztem annyira a játékot. A második napon már egy kicsit jobban ment, és a harmadik napra egészen biztosan jól fogok játszani” – mondta Tóbiás, aki táboraiban egész nyáron a jövő golfreménységeit kutatja. Ahogy mondta már talált is párat, de térjünk vissza a pro-k versenyéhez.

A helyszínen nagyon jó a hangulat. Tóbiás Zsolt elmondta, hogy igazából mindenki pihenni ment a versenyre, mert egyszerűen most van rá idejük. Pont ezért senki nem stresszel az eredményei miatt.

A verseny második napján egyébiránt Hahn Roland játszott a legjobban. Ő 72 ütésből abszolválta a pályát. Roland játékáról már Szigeti Csabát kérdeztük, akinek egyébként nem ment a játék, mert sajnos különböző okok miatt nem tudott ott lenni fejben.

„Rolanddal voltam egy flight-ban, ő nagyon jól játszott. Sima játéka volt, csak egy rossz drive-ot ütött, meg egy-két birdie puttot hagyott ki. Igazából benne volt a játékában a -4-es eredmény is, de most így sikerült” – mondta Szigeti Csaba, aki mint már írtuk fejben nem tudott ott lenni, így saját játéka nem is sikerült jól.

„Három duplát, két bogey-t ütöttem. Nem játszom jól, mindenhol mentegetnem kellett. A rövid játékom változatlanul jó, a hosszú ütéseimmel vannak bajok” – mondta Szigeti.

A két edzőtől még megtudtuk, hogy a második nap szenzációját Makszin Áron szolgáltatta egy a 7-es szakaszon ütött Hole in One-nal. Áron tisztában van azzal, hogy most mindenkinek fizethet egy pohár pezsgőt a klubházban, de ezt ő csak úgy kommentálta: „így jártam.”

Áron elmondta a 7 vassal kivitelezett kezdőütése körülbelül 50 centivel a zászló után esett le, majd egy backspinnel gurult be. Ő és flight társa először nem vették észre, hogy a labda begurult, csak mikor a greenhez értek. Ez volt Áron első Hole in One-ja, úgyhogy az örömmámor közepette talán azt a 21 pohár pezsgőt is könnyebben vállalja be.

A versennyel kapcsolatban a szintén pro edző aláírta kollégájának, Tóbiás Zsoltnak a szavait is. „Tényleg nagy szél volt az első nap, úgyhogy hétfőn csak mérsékelt eredmények születtek. Kedden már jó idő volt. A másik dolog, ami még a profi játékosok dolgát is nehezíti, az a championship stílusú pálya. Nagyon vékonyakra vannak nyírva a fairway-ek, és ha kicsit mellé üt az ember máris a rough-ban találja magát” – mondta Áron, aki azzal is egyetért, hogy a versenyre a legtöbben tényleg csak pihenni érkeztek, bár hozzátette, mivel az edzők amúgy keveset jönnek így össze év közben, esténként gyakran jönnek elő szakmai témák. Persze ez nem is baj.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés