Hajtsunk fejet!

A győztesek mögött mindig áll egy ember, egy csapat, egy közösség, szoktuk mondani. Ahhoz, hogy egy nemzetközi szintű golfversenyen jó eredmények szülessenek, nem egy, hanem számtalan segítő kézre van szükség.

 

A győztesek mögött mindig áll egy ember, egy csapat, egy közösség, szoktuk mondani. Ahhoz, hogy egy nemzetközi szintű golfversenyen jó eredmények szülessenek, nem egy, hanem számtalan segítő kézre van szükség. Balatonudvariban vagy korábban Tatán a Ladies European Touron is az ő áldásos munkájuk tette lehetővé, hogy igazán élvezhető legyen a nemzetközi verseny. Önmagukat nem kímélve, alázattal, példaértékű szorgalommal és munkájukat félretéve fáradoztak azon, hogy semmi ne akadályozza az eredményes, színvonalas játékot. A mai napig tisztelettel emlékezünk Vajnócki Gáborra, aki a tatai megmérettetésre egy olyan önkéntesgárdát hívott össze, hogy hosszú évek múltán is egyaránt elismeréssel beszélnek róla a játékosok, nézők és későbbi szervezők.

2012-ben hazánk, és a balatonudvari Royal Balaton Golf & Yacht Club már harmadik alkalommal adott otthont a Young Masters bajnokságnak. Bátran állíthatjuk, mind a három év magas színvonalon megrendezett, megszervezett verseny volt, amelyet az ide látogató országok szövetségi kapitányai, illetve nemzetközi golf szaktekintélyei egyértelműen ötcsillagosra minősítették.

A megtisztelő elismerés a háttérben meghúzódó önkéntesek fáradtságot nem ismerő, kemény munkájának is köszönhető. Emberfeletti munkát végeztek, van közülük olyan, aki már az első versenytől kezdve azért fáradozott, hogy a magyar golf megmutassa, igenis van, létezik, és összefogással mindenre képes. Mindenki alázattal, az időjárás viszontagságait is szótlanul tűrve, bízva a szervezők profizmusában, magabiztosan és következetesen látta el munkáját azon a poszton, ahova kijelölték. Nem reklamált, nem hisztizett, egyszerűen csak tette a dolgát. Fáradozásuk nem volt hiábavaló, hiszen az utolsó nap megadatott nekik, hogy büszkék legyenek, hogy egy magyar játékos golftörténelmet ír, és ennek szemtanúi, részesei lehessenek, hiszen Rózsa Csilla valóban történelmet írt. Mint ahogy Horváth Ádám az utolsó nap nagyot alkotott. De jó volt látni, ahogy a három nap folyamán végigélték azokat a viharokat, amelyeket Horváth Marcell, vagy Vu Fanny is megélt. Várták, lesték a játékosokat. Sokan mondták közülük, nagyon jó most itt, magyarnak lenni. Azt a lelkesedést, amivel a játékosokat bíztatták, semmi sem pótolhatja. Köszönet nekik, és köszönet minden olyan Young Mastersen dolgozó névtelen harcosnak, akik segítették ennek a versenynek a megvalósítását (legyen az recepciós, vagy kertész, stb...), tisztelet és főhajtás a magyar golf nevében!

Nem szeretnénk most név szerint kiemelni senkit, álljon itt az önkéntesek teljes névsora:

 

Lénárt Zoltán

Lénárt Zoltánné (Böbe)

Kiss Róbert

Vári Péter

Fehér Tibor

Balázsy István Dr

Zsadányi Ildikó

Varga Gábor

Révész Tamás

Lex Annamária

Holló Zsombor

Greff Bálint

Lugosi Tamás

Stróbl Mátyás

Surányi Balázs

Szigeti Csaba

Bergman László

Váradi Andrea

Szloboda István

Pataky Miklós

Wavrik Zsuzsa

Burgess Dominik

Nagy Melinda

Vargha Viola

Jakab Priszcilla

Jakab Roxána

Kamondi Péter

Sári Franciska

Sári Ferenc

Darvalics Lili

Czine Fanni

Szilágyi Áron

Szálasi Rudolf

Szálasi Margit

Lakatos Vilmos

Dezsereczky Gergely

Szűcs Júlia

Kopper Klaudia

Rétyi Sándor

Seppo Räisänen

Kálmánchey Lilla

Komjáthy Gábor

Kurbucz Márk

Gáspár-Juhász Gyöngyi

Szloboda Bence

Szűcs Anna

Andsberg Krisztián

Szurovszky Zsófi

Saaghy Pál

Saaghy Pál Margó

Gáspár L. László

Wilheim István

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés