?A rövidjátékomon megcsúsztam?

A július 26-28. között zajló European Young Masters-en fiatal golfozóink remekül helyt álltak. Habár a világ szeme elsősorban Rózsa Csillán volt, hiszen esélyes volt a bajnoki címre, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a magyar csapatban volt egy másik, tehetséges hölgy is, Vu Fanny személyében.

A július 26-28. között zajló European Young Masters-en fiatal golfozóink remekül helyt álltak. Habár a világ szeme elsősorban Rózsa Csillán volt, hiszen esélyes volt a bajnoki címre, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a magyar csapatban volt egy másik, tehetséges hölgy is, Vu Fanny személyében.

Az ember soha nem lehet kellő mértékben elégedett a saját teljesítményével, mindig feljebb és feljebb vágyik, ez a sportolók körében különösen igaz. Valahogy ezt hallottuk ki Vu Fanny hangjából is, aki így nyilatkozott a saját, hétvégi szerepléséről: „Ami a saját játékomat illeti, lett volna rajta mit javítani. Sokan mondták azt, hogy biztosan közrejátszott a stressz, hogy izgultam, de én úgy gondolom, hogy lehetett volna ebből még mit kihozni. Hiába szerettem volna jobban játszani, a rövidjátékomon megcsúsztam. Négyünk közül én voltam egyedül az, aki már egy hónapja nem volt lenn a pályán, emiatt nem sikerült úgy begyakorolni az ütéseket sem, ahogy kellett volna, nem jöttek össze a dolgok.” Annak ellenére, hogy Fanny nem volt megelégedve a saját játékával, panaszra egyáltalán nem lehet okunk, hiszen az első két napon magabiztosan tartotta a 88-as eredményét, végül pedig 90-nel zárta a Young Master-es szereplését.

A hazai pálya sok esetben előny, de ugyanakkor hátráltatni is képes. Szerencsére Vu Fanny nem érezte azt, hogy magyarokként sokkal többet várnának el tőlük, mint más nemzetektől. „Én magamtól vártam többet” – foglalta össze a magával szemben állított követelményeit. Az udvari pálya ismerete mellett, ami még mindenképp nagy segítség lehetett a magyar kvartett jó szereplésben, az a csapatszellem volt, ezt ő maga sem felejtette el megemlíteni: „A szövetségi kapitányunk, Böndicz Gergő lenn volt velünk, minden nap rá tudtunk készülni a játékra. Lelkileg és fizikailag is próbáltuk támogatni egymást, akik már befejezték a játékukat, azok a többieknek igyekeztek segíteni. Volt, hogy én magam is, miután befejeztem a 18-ast, caddie-ztem Csicsinek, aki akkor kezdett ott.” Az összetartás tehát valóban maximálisan megvolt, ahogy Fannytól megtudtuk, Rózsa Csillának is karöltve szurkoltak a háttérből.

A golfban - ugyanúgy, ahogy a többi sportban - nem mindig elég a tenni akarás, sokszor a szerencse átírja a forgatókönyvet. Valami ilyesmi történhetett most is, a mérleg nem a mi oldalunkra billent. Akárhogy is, nincs megállás, Fanny rádolgozik hétvégi formájára, ahogy elköszönt tőlünk, már indult is gyakorolni, hiszen holnap Bükfürdőn kell majd szerepelnie, a Junior Tour újabb fordulóján. Reméljük, az ottani versenyt követően, már Fanny is elégedetten teszi le ütőjét.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés