Damian új team-je

Damian MacPherson éppen repülni készült, amikor elértük telefonon. Valójában még csak a bőröndjét pakolta össze utazás előtt, de ez nem változtat a tényen, hogy csak a mi kedvünkért hagyta abba, amit éppen csinált, és válaszolt pár kérdésünkre.

Damian MacPherson éppen repülni készült, amikor elértük telefonon. Valójában még csak a bőröndjét pakolta össze utazás előtt, de ez nem változtat a tényen, hogy csak a mi kedvünkért hagyta abba, amit éppen csinált, és válaszolt pár kérdésünkre.

Damian ugyanis új szakosztályt hozott létre. „A MacPherson Team” igazából egy önálló csapat, ami a tehetséges fiatal golfozó gyerekeknek pénzügyi és szakmai hátteret biztosít. Jelenleg 12 tagunk van.”

„Nemrég volt egy négy napos edzőtáborunk is Ausztriában, Zell am see-ben, ahol sok mindent átnéztünk már, felmértük a gyerekek tudását” – magyarázta Damian, akinek a kezdeményezése hamar kinőtte magát. Közvetlen edzői munkáját Budai Zsolt, és Ács Gergely Virág is segíti, és Kocsis Réka is , és játékosaik már egy osztrák versenyen is megmérettették magukat.

„Ez a verseny egy jó dolog volt számukra. Sokat tanultak, saját szemükkel látták, hogy milyen fontos a világban az idegen nyelvek ismerete. A játékosoktól hendikep körüli eredményt vártunk, Vadkerti Adél pedig kitűnő eredménnyel harmadik lett korosztályában. Rajta kívül Lengyel Lilla, Szemery Lilli, Rózsa Dávid, és Csiki Péter vettek részt a versenyen. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok mindig különböző szinteken mérettessék meg magukat. Ezért is kellenek a külföldi versenyek. A gyerekeknek szembesülniük kell a hibáikkal, és rá kell jönniük miben jók.”

„Másik tanítványom, az Alex (Simmes) is kint volt nemrég egy versenyen, ahol találkozott Nick Faldo Akadémia vezetőedzőjével. Alex elmesélte neki, hogy mi az, amit mi itthon csinálunk, és az edző is mondta neki, hogy igen, ezt kell csinálni. Igazából ez nem is meglepő, hiszen amit megvalósítottunk, az Európában nem újdonság” – mondta Damian.

„Ahogy azt a nemzetközi versenyeken is látni lehet, minden körülmények közt nagyon fontos a mentális felkészültség. Ettől függenek a profik eredményei is. Emellett a megfelelő fizikális tréning is elhanyagolhatatlan. Innen pedig már egyenes út vezet a táplálkozáshoz. Ezért fontos, hogy mi a legjobb szakemberekkel tudunk dolgozni. Engem is két nagyon tehetséges edző segít a munkámban (Budai Zsolt, Ács Gergely Virág), és Kocsis Réka tízszeres magyar bajnok is, akiknek a tapasztalatuk mellett, pedagógiai érzékük is van.”

Zajlik tehát az élet az angol úriember, és a fiatalok körül is, hiszen megvalósítandó célokból sincs hiány. Úgy is mondhatnánk, hosszú még az út.

„A terv az, hogy szezon végére a legtöbb gyerek single hendikepes legyen, de persze a legfontosabb az, hogy a fiataloknak sokat jelent tartozni valahova, és mi ezért is hoztuk létre a csapatot. Hogyha valamelyikük elér egy jó eredményt, tudni fogják, hogy ő a Team-ből nőtte ki magát. A golfhoz persze rengeteg alázat, kitartás, és önbizalom kell. Akik bekerülnek a csapatba, azok már megfeleltek egy kiválasztáson. Az otthonunknak, a tatai pályának a nehézsége pedig a lehető legideálisabb a gyerekek felkészítésére. Azt szeretnénk, ha mint már mondtam, mindig különböző nehézségű kihívásokkal találnák szembe magukat a tanítványok, és maguktól éreznének rá erősségeikre. Ehhez nyújt megfelelő hátteret a MacPherson Team, és ezért szeretném, ha a jövőben két fajta gyerek lenne. Aki bent van a csapatban, és aki bent akar lenni.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés