Csak nyugodtan

Az amerikai golfozó valóban megadta az alaphangot az idei Canadian Open első játéknapján. Scott Piercy egy gyönyörű 62-t ütött (ami pályarekordot is jelentett egyben), amivel át is vette a vezetést, mindazonáltal sokaknak fekszik az északi klíma, így jó lesz vigyázni.

 

Az amerikai golfozó valóban megadta az alaphangot az idei Canadian Open első játéknapján. Scott Piercy egy gyönyörű 62-t ütött (ami pályarekordot is jelentett egyben), amivel át is vette a vezetést, mindazonáltal sokaknak fekszik az északi klíma, így jó lesz vigyázni.

Az idei Canadian Open első játéknapja rendkívül élvezetesen alakult, már csak azért is, mivel nem kevés golfozó gondolta úgy, hogy a jobbik formáját mutatja meg az északi közönségnek… legalábbis a kezdőnapon. Csütörtökön Scott Piercy (-8) ütött a legeredményesebben, aki 62-es körének köszönhetően át is vette a vezetést. Előnye azonban csak egyetlen ütés.

 

 

Az amerikai a nap végén adott interjújában kitért arra, hogy nagyon örül neki, hogy így tudott teljesíteni, és annak is, hogy most kivételesen nem játszotta a durcás kisfiút. „Általában nagyon ideges tudok lenni. Ez egy olyan dolog, amit minden alkalommal kontroll alatt kell tartanom. És sokkal könnyebb uralkodni az indulataimon, amikor jól játszom. Én egy tökéletességre törekvő ember vagyok, egy tökéletlen játékban. Ezt a harcot magammal kell megvívnom, és arra kell törekednem, hogy mindig nyugodt tudjak maradni. A golf az egyetlen sport egyébként, amin képes vagyok felhúzni magam.”

Piercynek viszont most minden oka megvan rá, hogy nyugodt legyen, hiszen tegnap az öt birdieje mellé két eagle-t is beütött, ami szép teljesítmény. A második helyen, egyetlen ütéssel lemaradva Greg Owen és William McGirt áll. Az ő nevük mellett -7 szerepelt az első napot követően. Két ütéssel van lemaradva Robert Garrigus, míg Bo Van Pelt, Charl Schwartzel és Vijay Singh -5-tel fejezte be a kezdőnapot Kanadában.

Ryo Ishikawa -3-mal kezdett, akárcsak mondjuk Matt Kuchar, a dél-afrikai Retief Goosen pedig -2-vel. John Daly, Camilo Villegas, Martin Flores és Chris Kirk neve mellett -1 szerepelt, míg a torna esélyesének számító Jim Furyk par-ra hozta az első napot, akárcsak a másik kiemelt, Brandt Snedeker.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés