Kicsi Tigerek

A tegnapi European Young Masters első napjáról Szigeti Csaba pro edzőt kérdeztük, akinek többek közt tanítványai is kint vannak a versenyen. Csabával végigvettük a játékosokat.

A tegnapi European Young Masters első napjáról Szigeti Csaba, pro edzőt kérdeztük, akinek többek közt tanítványai is kint vannak a versenyen. Csabával végig vettük a játékosokat.

Csillától ezt is vártuk” – kezdte Csaba az értékelést Rózsa Csilla 75-ös eredményével. „Neki ez a második Young Masterse, és a papírforma szerint is ő a legjobb magyar játékos a mezőnyben. Reméljük, kitart a formája, hiszen tegnap is jól játszott, és úgy tűnt elkapta a fonalat.”

„Fannynak egy-két ütése lehetett volna jobb, de rajta nagyon nagy a nyomás, hiszen első ilyen nagy versenyén indul, akárcsak Ádám (Horváth). Nem is vártunk tőle 80 alatti eredményt, hozzátéve persze, hogy benne van azért a jobb játék is, amit remélhetőleg meg is fog mutatni” – mondta Szigeti Vu Fannyról, aki egyébként +16-tal végzett. Arra a kérdésre, hogy Fannyt esetleg az eső zavarta-e meg, edzője így válaszolt: „Nem igazán. Ő nem az a játékos, akit az eső megzavar. Inkább a versenyszituáció nyomta rá bélyegét a játékára.”

A magyarok közül Horváth Marcellnek ment a legrosszabbul, ő 93-mat játszott. „Beszéltem a Marcival a verseny után. Mondta, hogy peches volt, meg nem ment a rövid játéka, de ez nem egy olyan eredmény, aminél mentegetőzni kell, ez csak simán nem jó. El kell felejteni, bár bevallom, kicsit tanácstalan vagyok. Mindenesetre semmiképpen sem temetem a srácot. Szerintem kicsit túlzottan sokat vár magától, és ez nehezíti el a játékát. Bízom benne, hogy a második napon ő is jobban játszik majd” – mondta Szigeti.

„Horváth Ádám nagyon stabil. Már a Magyar Bajnokságon is jól játszott, szerintem ő a legkiegyensúlyozottabb játékos a magyar mezőnyben, és talán a nemzetközieknél is. Mindig, minden pályán hozza a hendikepjét, vagy az akörüli eredményt, ami igazán figyelemre méltó. Ez is egy ilyen játék volt, de nála is meg kell említeni, hogy ő is képes egy kiemelkedő score-ra. Eddig is jó éve volt, és nagyon nyugodt gyerek” – vélekedett az edző az első napon 82-t játszó magyar fiúról.

Végezetül már csak az olasz fiú, Renato Paratore -5-ös remekléséről kérdeztük Szigeti Csabát. „Ezen a szinten mindenki profinak készül, ezért már ebben a korosztályban is vannak ilyen játékosok, akik ilyen eredményeket tudnak elővenni. Ők már a kicsi Tiger-ek. Persze ne felejtsük, az olasz fiúnak is volt két bogey-ja a pályán” – zárta az interjút Szigeti, aki a végén még elmondta, minden játékosára büszke, és reméli, hogy mindenki jobban fog teljesíteni a mai napon.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés