Dufner vezet

Úgy tűnik, kezd összeállni Jason Dufner játéka. Az amerikai, amennyiben tudja tartani határozott játékát, akár már ezen a héten megszerezheti karrierje első PGA Tour címét. Múlt héten már közel járt, de lehet, hogy most jött el az ő ideje.

Úgy tűnik, kezd összeállni Jason Dufner játéka. Az amerikai, amennyiben tudja tartani határozott játékát, akár már ezen a héten megszerezheti karrierje első PGA Tour címét. Múlt héten már közel járt, de lehet, hogy most jött el az ő ideje.

Jason Dufner pénteken nem hibázott, sőt, olyan nagyszerű kört futott, amiért kijár a vezetés. Az amerikai csütörtökön egy 67-es körrel nyitott, amit aztán péntekre 65-re redukált, mégpedig úgy, hogy nemhogy bogey-t nem ütött, de a 18-as szakaszon még egy szép eagle is belefért a par 5-s kihívással rendelkező pályarésznél. Dufner jelenleg -12-es eredménnyel vezet az idei Zurich Classicon, de előnye mindösszesen egyetlen ütés, amivel jól kell majd gazdálkodnia a hétvégén.

„Nehéz hetek állnak mögöttem, ami az elmúlt másfél hónapot illeti. Nem egészen úgy játszottam, ahogyan szerettem volna, de tudom, hogy a játékom egész jó formában van. Megpróbálok arra gondolni, hogy mit tudnék mentálisan jobban csinálni, hogyan tudnék érzelmileg többet nyújtani a pályán, és tanulni azokból a hibákból, amik miatt olykor akadozik a játékom. Természetesen, rengeteg dolog összhangja kell a győzelemhez, nem csak kizárólag a labda megütése.”- nyilatkozta tegnap Dufner.

Az amerikai tehát előnyben, de nem dőlhet hátra, hiszen ott áll szorosan mögötte Russell Knox, aki az első napon még 69-et ütött, majd pénteken egy szép 64-s kört produkált. A skót rendkívül kiegyensúlyozottan ütöget a TPC Louisiana pályáján, és kíváncsian várjuk, hogy mindez mire lesz elég a hétvégén. „Sosem tervezed, hogy 64-et ütsz majd, ez csak úgy megtörténik, de nagyon örülök neki. Eddig nem játszottam valami jól ebben az évben, de ez életem legjobb éve.”- nyilatkozta a skót tegnap. Knox tehát jelenleg -11-nél tart, de a mai napon sok múlik, és nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyancsak egyetlen ütéssel van lemaradva Ken Duke és John Rollins is.

Őket követi -10-es eredménnyel Greg Chalmers, Ernie Els és Steve Stricker. Az évet rendkívül halványan kezdő kolumbiai viszont eddig kifejezetten jól játszik. Camilo Villegas az első napon 69-et ütött, tegnap pedig 66-ot, így ő pénteken -9-et írhatott fel magának. A fiatal Rickie Fowler -8-on áll, míg Luke Donald -6-nál. Az angol rosszul kezdte ugyan a versenyt, de tegnap egy szép bogey mentes 65-s körrel lepte meg a rajongóit.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés