Zsebben a harmadik

A dél-afrikai játékos ezen a héten sem bízott semmit sem a véletlenre. Ha Volvo torna, akkor nem lehet kérdés, hogy Brendan Grace-nek ott a helye a végső küzdelemben is. A 23 éves golfozó idei teljesítménye eddig pazar, és hol van még a vége?

 

A dél-afrikai játékos ezen a héten sem bízott semmit sem a véletlenre. Ha Volvo torna, akkor nem lehet kérdés, hogy Brendan Grace-nek ott a helye a végső küzdelemben is. A 23 éves golfozó idei teljesítménye eddig pazar, és hol van még a vége?

Már az is óriási meglepetés volt, hogy a 23 éves golfozó (miután a tavalyi szezon nagy részét a Challenge Tour-on töltötte) már január elején eredményes tudott lenni, de erre senki sem számított. A fiatal játékos a 2012-es idényben már három alkalommal állhatott fel a dobogó legtetejére, és ki tudja, hol van még a vége? Kezdődött a Joburg Opennel, majd ezt követte a Volvo Golf Champions, most pedig a Volvo China Open. Valóban lenyűgöző teljesítmény, amit innentől kezdve csak fokozni lehet.

Az igazsághoz pedig hozzátartozik az is, hogy Branden Grace a győzelmeit rendkívül okos taktikájának és kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhette, amely elsőségek között ott volt egy kifejezetten izgalmas playoff is még január utolsó heteiben. A fiatal golfozó minden elismerést megérdemel, hiszen tegnap sem engedte el magát, nem remegett meg a keze, hanem pontos játékkal, egyetlen pici hibával 69-et játszott, amelynek következtében végül -21 szerepelt a neve mellett, ami valóban szép végszó. Az öröm és a jókedv sugárzik a dél-afrikairól, teljesen érthető módon.

„Ma nagyon nyugodt tudtam maradni. Jól ütöttem meg a labdákat. Néhány ütést elhibáztam az első néhány szakasznál, de aztán összekaptam magam, és ott csináltam birdie-ket, ahol nagyon kellett. Szó szerint hihetetlen, hogy még május sincsen, de nekem már van három győzelmem, de jól játszom, szóval éreztem, hogy nyerhetek, és nem kevés lehetőséget is adtam magamnak. Ez egyszerűen elképesztő, és megmutatja egyben azt a standard golfot, amit jelenleg játszom. Csodálatos, hogy a karrieremnek ebben a szakában már van három European Tour elsőségem.”

 

Grace egyébként kiemelte még azt is, hogy szeretne minél jobb lenni, még több címet a magáénak tudni, és nem utolsó sorban a major versenyeken szeretne bizonyítani, és nevét ismertté tenni. Nem lehet csalódott azonban az idei Volvo China Open másodikja sem, nevezetesen a belga Nicolas Colsaerts, aki mindösszesen csak három ütéssel maradt le, de az egész héten rendkívül kiegyensúlyozottan játszott. Ő végül -18-at írhatott fel magának, és azt nyilatkozta a nap végén, hogy úgy érzi, hogy az egész hét során jól teljesített, de ellenfele még kevesebbet hibázott. És valóban. Jókor, jó helyen kell megfelelően hibázni. Csüggedni azonban semmi ok, hiszen ezen a héten sem maradunk golf nélkül, hiszen jön a Ballentine’s Championship.

A harmadik helyen, -17-es eredménnyel Richard Finch végzett, aki az utolsó két napon rendkívül jól ütögetett a Binhai Lake pályáján. Őt követi -16-tal Victor Dubuisson és George Coetzee, majd pedig Ricardo Gonzalez, Francesco Molinari, Marcus Fraser, Fabrizio Zanotti és Alexander Noren -15-s eredménnyel. A hetet remekül kezdő francia, Jean-Baptiste Gonnet végül a hétvégére kiengedett, így ő -13-nál állt meg, akárcsak Matthew Baldwin, aki azért tegnap felhozta magát a 67-es körével. Ian Poulter, érdekes módon tegnap játszott a legjobban (66), de a többi napon a 70-es álomhatár átlépése okozott gondot, így az ő neve mellett -10 szerepelt.



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés