Három az afrikai igazság

Annyi swing, nehéz szituáció és megpróbáltatás után, a dél-afrikai játékos végre elérte azt, ami már régóta kijárt neki. Tegnap Malajziában felállhatott a dobogó legfelső fokára mégpedig úgy, hogy elméje mellett a fizikai állapota is rendesen ki volt téve a változásoknak.

 

Annyi swing, nehéz szituáció és megpróbáltatás után, a dél-afrikai játékos végre elérte azt, ami már régóta kijárt neki. Tegnap Malajziában felállhatott a dobogó legfelső fokára mégpedig úgy, hogy elméje mellett a fizikai állapota is rendesen ki volt téve a változásoknak.

 

Három héttel ezelőtt a játékos harmadikként végzett a Shell Houston Open-en, majd pedig egy idegölő Masters második helyezés következett, de vasárnap végre a kezébe vehette jól megérdemelt kupáját, amiért valóban sokat küzdött. Mondhatjuk, hogy sima győzelem volt, hiszen az első nap kivételével a gyeplő az ő kezében volt, de a kihívásokkal való hatékony szembenézés valódi akaraterőt és kitartást igényelt.

Louis Oosthuizen felért oda, ami már igazán kijárt neki. A 29 éves játékos az elmúlt hetekben rengeteg alkalommal került tűz közelbe, de Malajzia volt az abszolút győzelem helyszíne. A golfozónak lelkileg és szellemileg is meg kellett birkóznia a kiélezett playoff-ban elszenvedett vereséggel, a 30 órás repülőt fáradalmaival, illetve a mostani játékot többször is megszakító hátráltató tényezőkkel. A dél-afrikai azonban állta a sarat, és az utolsó napon sem remegett meg a keze, és végül egy háromütéses győzelemre tett szert az idei Maybank Malaysian Open-en.

A 2010-es Open Champion bajnoka összesen 12 időzónán repült keresztül elsősége elnyerésének érdekében, és a zárónapon is megfeszített erővel kellett ütőt ragadnia, hiszen szombaton a versenyt felfüggesztették, így vasárnap 26 lyukat kellett megjátszania, és közben fél szemmel fő üldözőjére, Stephen Gallacherre is oda kellett figyelnie. A skót végül az utolsó napon nem tudott elég birdie-t termelni, így be kellett érnie a második hellyel. A játékos azonban nem szomorkodik, sőt!

„Elégedett vagyok magammal, mindösszesen néhány bogey az egész héten, és egy olyan ütés, ami igazából ott sem volt. Nagyon jól játszottam. Ez egy igazi küzdelem volt. Fantasztikusan játszott Louis a múlt hét eseményei után. Azt gondoltam, hogy ma kicsit fáradt lesz, de természetesen közel sem volt az. Nagyszerűen játszott.”- nyilatkozta a nap végén Gallacher, aki második European Tour címét üldözi éppen.

A dél-afrikai játéka valóban lenyűgöző volt, amely jelző mind a négy játéknapra ráillik. Mind a négy napon 70 alatt játszott (66, 68, 69, 68), ami senki másról nem mondható el. Oosthuizen ezzel megszerezte karrierjének ötödik címét, és nagyon úgy fest, hogy ebben az évben szépen gyarapodni fognak a győzelmek. Amennyiben persze sikerül megőriznie jó formáját. Nézzük, hogyan nyilatkozott a friss győztes a nap végén.

 

„Azt gondoltam, hogy sokkal fáradtabb leszek. Elég hosszú volt az út ide, és őszintén megmondom, nem vártam, hogy ilyen jól fogok játszani, a kimerültség miatt. Az egyetlen dolog, amit tudtam, az a biztos játékom, ami sokat segített. Az első körökben voltak pontok, amikor valóban kiütközött nálam a fáradtság, de összességében jól éreztem magam, és most teljesen a fellegekben járok. Csütörtökön már éreztem, hogy a játék megvan, a kérdés már csak az volt, hogy fizikailag képes leszek-e végigcsinálni.”

 

Oosthuizen tehát -17-es eredménnyel elhódította a kupát, Gallacher végül -14-et írhatott fel magának, a harmadik helyre pedig a spanyol Rafael Cabrera-Bello, Danny Willett és David Lipsky tornázta fel magát, mégpedig egy -12-es eredménnyel. A másik dél-afrikai, Charl Schwartzel nem tudta tartani a lépést honfitársával, így ő végül -11-et írhatott fel magának. A hetedik helyen végzett csoportban találhatjuk Martin Kaymert, Matteo Manasserót, Otto Hennie-t és a francia Romain Wattelt, akik mind -9-es eredménnyel végeztek a Kuala Lumpur pályáján.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés