Karcsúsító csokoládé

A rendszeres csokoládéfogyasztás segíthet megőrizni a karcsú vonalakat - derült ki egy új tanulmányból.

A rendszeres csokoládéfogyasztás segíthet megőrizni a karcsú vonalakat - derült ki egy új tanulmányból.

 

 

Az Archives of Internal Medicine című folyóiratban közölt eredmények egy korábbi tanulmány adataira támaszkodnak, amely ezer ember bevonásával készült, és a résztvevők táplálkozási szokásait, kalóriabevitelét, és az elhízás mérésére szolgáló testtömeg index (BMI) értékét vizsgálta. Az eredmények szerint, akik hetente több alkalommal fogyasztottak csokoládét, átlagosan vékonyabbak voltak, mint azok, akik csak alkalmanként engedtek az édes csábításnak.

A kutatók úgy vélik, hogy magas kalóriatartalma ellenére, a csokoládé olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek inkább a súlyvesztésnek, mintsem a zsírszintézisnek kedveznek. A tanulmány szerint a megnövekedett kalóriabevitel ellenére a rendszeres csokoládé fogyasztás alacsonyabb testtömeg index értékekkel párosult. Ez az összefüggés akkor is megmaradt, amikor a résztvevők fizikai aktivitásához hasonló tényezőket is számításba vettek.

A tanulmány rávilágított, hogy a csokoládé fogyasztás jótékony hatását tekintve nem a mennyiségen, hanem a rendszerességen van a hangsúly - olvasható a BBC internetes oldalán. A San Diegó-i Kalifornia Egyetemen dolgozó Beatrice Golomb, a tanulmány vezetője kiemelte: "Eredményeink azt sugallják, hogy nem csupán a bevitt kalóriák mennyisége, hanem az összetétele is jelentősen befolyásolja, hogy végül milyen hatással lesz az ember súlyára".

Nem ez az első tudományos vizsgálat, amely a csokoládé egészségügyi szempontból jótékony hatását sugallja. Más tanulmányok szerint az édesség jó hatással lehet a szívre. Bizonyos típusú csokoládék fogyasztását pedig összefüggésbe hozták már a vérnyomás, az inzulin érzékenység és a koleszterinszint kapcsán jelentkező kedvező változásokkal.

Különösen az étcsokoládé olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek segítenek felszabadítani az ártalmas szabadgyököket: azokat a labilis molekulákat, amelyek károsíthatják a sejteket. Golomb és kollégái szerint a katekin nevű antioxidánsok segíthetik a sovány izomtömeg épülését, és a súlyvesztést - legalábbis a rágcsálókkal készített vizsgálatok ezt sugallják.

A tizenöt napon keresztül - az étcsokoládéban található - epikatekinnel táplált egerek megnövekedett fizikai aktivitást, és megváltozott izomösszetételt mutattak. A szakemberek szerint klinikai vizsgálatokra lesz szükség annak bizonyítására, hogy a jótékony hatás az emberek esetében is fennáll-e. A végső bizonyítékok megszerzéséig a kutatók azonban óva intenek mindenkit az otthoni csokoládéautomata beszerelésétől, mivel az édesség gyakran túl sok cukrot és zsírt tartalmaz.

HVG.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés