A vadmacska újra nyerni tudott

A több hónapos kemény munka végre meghozta gyümölcsét. A korábbi világelső hetedik alkalommal tudta bevenni a Bay Hill pályáját, amivel megszerezte karrierje 72. győzelmét is. Nem kis feladatot hajtott végre az amerikai, amivel egyben jelezte azt is, hogy még nagyon is rajta ama bizonyos golfos térképen.

 

A több hónapos kemény munka végre meghozta gyümölcsét. A korábbi világelső hetedik alkalommal tudta bevenni a Bay Hill pályáját, amivel megszerezte karrierje 72. győzelmét is. Nem kis feladatot hajtott végre az amerikai, amivel egyben jelezte azt is, hogy még nagyon is rajta ama bizonyos golfos térképen.

 

A korábbi világelső hivatalosan 2009. szeptember 29-én nyert utoljára a PGA Tour keretein belül. A várakozási idő hosszúra nyúlt, de azt hiszem, kijelenthetjük, hogy megérte várni. Tiger Woods ismét győzni tudott, méghozzá nem is akárhogyan. Nem egy „éppen hogy” elsőségről van itt szó, hanem egy magabiztos ötütéses fejedelmi győzelemről. Az idei Arnold Palmer Invitational abszolút nyertese tehát az a játékos, aki a legmélyéről kúszott fel ismét a csúcsra, és aratott fényes győzelmet. Az amerikai vasárnap egyetlen ütéssel vezetett csupán Graeme McDowell előtt, amely előnyét végül ötre tornázta fel, amely egyben az impozáns kupa elhódítását is jelentette. 

 

A győztes így nyilatkozott a nap végén: „Tiszta öröm volt. Elég nehéz volt ma. A körülmények nem voltak éppen a legjobbak kint. A szél sokszor csapkodott. Mindez néhányszor megváltoztatta az irányokat és az ütések erősségét is. Arnold nem kis munkát végzett, hogy ilyen gyorssá tette a greeneket.” Arra a kérdésre, hogy mi volt Tiger visszatérésének legnehezebb része, a játékos így válaszolt: „Messze a sérülések, mivel ilyenkor nem tudsz gyakorolni. Volt olyan idő, amikor gurítani sem tudtam. Ahhoz, hogy változtatni tudjak mondjuk a swingemen, gyakorolnom kell. E nélkül képtelenség. Szóval, az egyik legnehezebb az volt, hogy tavaly sokáig csak az oldalvonalnál álltam, és nem tudtam aktív lenni.”

 

Tiger tehát végül -13-nál állt meg, a második helyezett, Graeme McDowell pedig -8-nál. Az észak-ír játékos így nyilatkozott tegnap: „Túl hamar magam elé engedtem Tigert, és ezután már nagyon nehéz volt ismét a közelébe kerülnöm. Mindenesetre, nagyszerű dolog az első sorból nézni, ahogyan a világ egyik legjobb játékosa azt csinálja, amiben a legjobb.” McDowell egyébként tegnap egy halvány 74-es kört produkált, amivel már nem igen tudott a ringbe szállni. Akárcsak a harmadik helyezett Ian Poulter, aki szintén 74-et ütött, és aki végül -6-nál állt meg. Az angol így nyilatkozott Tigerről: „Nos, az ember mindig rá van kényszerítve, hogy számoljon vele, még akkor is, amikor nem nyújtja a legjobb formáját. És természetesen, Tiger mostanság nagyon is jó golfot játszik.”

Ezt követően a mezőny egyébként rendkívül sűrűre sikeredetett. -5-nél állt meg például Ryan Moore, Bubba Watson, Kevin Na, Bud Cauley és Ernie Els is. Jim Furyk és Zach Johnson pedig -4-et írhatott fel magának. Justin Rose és Jason Dufner végül -3-mal végzett Floridában, Phil Mickelson pedig -1-gyel zárt. Sergio Garcia +1-gyel fejezte be a versenyt, Webb Simpson +2-vel, Camilo Villegas pedig +3-mal.


Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
6
7
8
9
13
17
20
21
22
23
24
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés