Már csak egy lépés

Hullámzó teljesítménnyel ugyan, de a korábbi világelső ott van a győzelem kapujában, és innentől kezdve csak is rajta múlik, hogy él-e majd a lehetőséggel. Pénteken rendkívül jól ütögetett Floridában, ám ugyanez a szombatról már nem mondható el, de még így is vezet egyetlen ütéssel.

Hullámzó teljesítménnyel ugyan, de a korábbi világelső ott van a győzelem kapujában, és innentől kezdve csak is rajta múlik, hogy él-e majd a lehetőséggel. Pénteken rendkívül jól ütögetett Floridában, ám ugyanez a szombatról már nem mondható el, de még így is vezet egyetlen ütéssel.

Közelről sem volt tökéletes köre tegnap Tiger Woods-nak, aki a szombati játéknapon egy 71-es ütésszámot tudott produkálni az Arnold Palmer Invitational elnevezésű versenyen, ami pont elég volt ahhoz, hogy a mai napra megszerezze a vezető pozíciót. Tiger kicsit idegesen kezdett, és a második szakaszon rögtön be is ütött egy bogey-t, majd megnyugodott, és ezt követte két birdie is még a forduló előtt. Ami ezután következett, az maga volt a káosz. A 11-es és a 13-as szakaszon érkeztek a birdie-k és mindenki úgy érezhette, hogy nem lesz itt gond. Aztán a 14-esen becsúszott egy újabb bogey, amit közvetlenül egy dupla bogey követett. A nézők alig tudták követni az eseményeket. És, hogy még izgalmasabb legyen, a 16-os szakaszon még egy szépségtapasz, vagyis egy újabb birdie érkezett. Mindez a nap végén, összességében 71-es eredményt jelentett, ami pont elég volt ahhoz, hogy Tiger -11-gyel átvegye az abszolút vezetést a versenyen.

Tiger így nyilatkozott a nap végén: „Élvezem, hogy ebben a pozícióban vagyok. Ez azt jelenti, hogy jól játszottam a pályán. Persze, nem úgy, mintha csodát tettem volna kint, és ezért állok -11-nél. Ha vezetsz, akkor csináltál néhány jó dolgot. Én mindig is így tekintettem erre az egészre, és ez egy kedvező pozíció.”

Az amerikai természetesen közel sem nyugodhat meg, hiszen Graeme McDowell ott liheg a nyakában, méghozzá egy nagyon impozáns pontszámmal, vagyis -10-zel. Az ír játékos tegnap ugyancsak 71-et teljesített, bár nála inkább az egysíkú játék volt megfigyelhető, nem a heves szívdobogást okozó események. A golfozó a nap végén azt mondta, hogy „holnap a golfpálya lesz az igazi versenytárs.” Nos, kíváncsian várjuk, hogy a játékosok miképpen birkóznak majd meg a kihívásokkal.

Ha már az esélyeseknél tartunk, nem szabad megfeledkeznünk a tabella első harmadában szereplő játékosokról sem. Ernie Els és Ian Poulter például -8-nál tart, ami nem jelent óriási hátrányt, így egy jó játékkal még akármi is megtörténhet. Akárcsak mondjuk Charles Howell III. vagy Johnson Wagner esetében, akik -7-nél állnak. Charlie Wi -6-nál jár, minekután tegnap egy csúnya 76-ot írhatott fel magának, amivel lehet, hogy kiütötte magát a végjátékból, de majd meglátjuk.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés