Frontátvonulás Cipruson

Fehér Zsolt hazaérkezett Ciprusról. Tudjuk, mert személyesen fáradt be szerkesztőségünkbe, hogy az előző e-mailes beszámolói után, ezúttal élőben mesélje el nekünk, milyen is volt Cipruson.

Fehér Zsolt hazaérkezett Ciprusról. Tudjuk, mert személyesen fáradt be szerkesztőségünkbe, hogy az előző e-mailes beszámolói után, ezúttal élőben mesélje el nekünk, milyen is volt Cipruson.

Igazi frontátvonulás volt a szigeten, míg Fehér Zsolt és később Tóbiás Zsolt kint tartózkodott. Fehér beszámolója szerint, az utolsó volt a legváltozatosabb hét, amikor egymás után jött eső, jégeső, hó és napsütés. „De mind egy napon.” – tette hozzá teljesen komolyan Zsolt. Mondhatnánk, hogy bár viccelt volna, de elmondása szerint a hektikus időjárás ellenére is jól szórakoztak, úgyhogy nem kellett őket félteni. Na persze, ahol a két Zsolt oktat, ott rossz hangulat nem lehet. „Az utolsó héten nálam kevesebben voltak, úgyhogy többet tudtunk játszani. Tóbiásnál pedig csak kezdők voltak, akiknek óriási élmény lehetett ezeken az otthoniakra nem is hasonlító pályákon végigmenni.”

Ezek után kíváncsiak voltunk vajon Fehér Zsolt melyik vendégének teljesítményét emelné ki a ciprusi kaland után, de a kérdést feltéve, hamar felkopott az állunk. „Nem lehet kiemelni külön játékost. Mindenki jól érezte magát. Örültünk, hogy végre kiszabadulhattunk a fedett pályákról és láthattuk a labdákat messze elszállni a pálya fölött. Jó megalapozása volt ez az évnek. Esténként még kártyázgattunk is, és hazatérve pedig mindenki reméli, hogy ez az idénye jobban sikerül majd, mint a tavalyi.”

Ezen felül érdemes még megemlíteni, hogy a kinti két barátságos versenyt, Tóbiás György, illetve Ivády Dávid nyerte. Illetve amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a ciprusi levegőben (még ha havazott is) lehet valami, mivel Fehér Zsolt hazatérte után, Kisorosziban egyből megütötte élete első eagle-jét. „Mondjuk hátszéllel” – teszi hozzá Zsolt. Az úgysem semmi – tesszük hozzá mi.

Zárásként Fehér Zsolt a lelkünkre kötötte, hogy írjuk meg: a Férjek Versenye előkészítés alatt. Cserébe, ha majd további információval szolgálhat róla, hozzánk fog fordulni először.



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés