Tseng megállíthatatlan

Nem kevés esemény zajlott le a hétvégén a golf világában. Egyrészt régi-új világelsőt avathattunk a férfiak mezőnyében, másrészről pedig változatlan maradt a helyzet a hölgyeknél. Yani Tseng jött, játszott, majd nyert.

Nem kevés esemény zajlott le a hétvégén a golf világában. Egyrészt régi-új világelsőt avathattunk a férfiak mezőnyében, másrészről pedig változatlan maradt a helyzet a hölgyeknél. Yani Tseng jött, játszott, majd nyert.

Az idei RR Donnelley LPGA Founders Cup mezőnye igazi csemege volt, akárcsak maga a verseny. Óriási küzdelmek zajlottak Arizonában, amelynek abszolút győztese egyértelműen Yani Tseng volt, aki végül egyetlen ütéssel múlta felül az utána következő két második helyezettet. A tajvani játékos az első napi fantasztikus, 65-ös teljesítménye után kicsit visszaesett pénteken (70), de szombatra ismét feltámadt (67), vasárnap pedig pontosan annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett, vagyis egy 68-as ütésszámot. A többieknek pedig maradt a tisztes helytállás és a tudat, hogy mi megpróbáltuk, de Tseng ellen még mindig nincsen ellenszer.

A második helyen végzett -17-es összesítésben (tehát egyetlen ütéssel lemaradva) Ai Miyazato és Na Yeon Choi. Utóbbi így nyilatkozott vasárnap: „Ő (Tseng) egyszerűen elképesztő. Nagyon jól játszik. Soha nem tűnik idegesnek, még akkor sem, ha nyomás van rajta. Nem tudom, hogy ki tudná jelen pillanatban megállítani őt. Ai és én megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani, de ő egyszerűen annyira messze jár tőlünk.”

A 23 éves tajvani játékosnak összességében ez volt a 14. LPGA győzelme, és az idei év négy tornájának második elsősége. Azt hiszem, ez elég jó arány. A tavalyi hét győzelme (ami két Majort is magában foglal) mellett számos más elsőséggel is büszkélkedhet. A 2012-es szezont is pazarul kezdte meg, és már csak annyi maradt számunkra, hogy feltegyük a kérdést: lesz-e valaki, aki képes lesz megálljt parancsolni a fiatal golfozónak?

Tseng mostani győzelmének a fényét emeli még, hogy a játékosoknak Phoenixben nem mindennapi körülmények között kellett bizonyítaniuk. Az időjárás különösképpen ellensége volt a hölgyeknek, akiknek a legnagyobb kihívást az olykor csípős hideg jelentette, nem beszélve a villámlás veszélyéről, esőről és az erős szélről. Az utolsó napi játékot háromszor is félbe kellett szakítani, és a golfozók kezdték már azt hinni, hogy ennek a versenynek soha nem lesz vége.

A világelső végül hozta a formáját és igazi profi módjára alkalmazkodott a kritikus körülményekhez. Tseng tehát -18-cal végzett, majd -17-tel követi őt Choi és Miyazato, azután pedig nagy szünet következik, hiszen a negyedik helyet So Yeon Ryu szerezte meg, -13-as eredménnyel. Caroline Hedwall -10-nél állt meg, akárcsak Cristie Kerr. Stacy Lewis végül -9-et írhatott meg magának, Paula Creamer -7-et, Belen Mozo -2-vel, Azahara Munoz pedig -1-gyel végzett.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés