Ma testvérlapunkból, a Zsiráf Magazinból tallóztunk. Máté Bence természetfotós nyilatkozott lapunknak.

Mielőtt feltenném az első kérdésem, közbevág és ő kérdez – Milyen volt a napod? – meglepődök, hiszen a kérdezés az én dolgom, de a beszélgetés után rájövök, Máté Bence a saját törvényei szerint él. Tizenévesen fényképezőgépet ragadott és nem volt megállás. Sorra választották meg az év legjobb természetfotósának, 2010-ben pedig elnyerte a világ legjobb természetfotósának járó díjat. Majd szintén ebben az évben, megjelent első könyve Láthatatlanul címmel, amelyben 170 oldalon keresztül csodálhatjuk díjnyertes munkáit, kulisszatitkokkal színesítve. Emellett fotótúrákat szervez, oktat és dokumentumfilmeket készít. Céltudatos és tettre kész. Interjúnkból kiderül, honnan meríti ezt a rengeteg energiát.

Honnan ered a természetfotózás iránti szenvedélyed?

Már gyerekkoromban is sokat jártam ki a természetbe, és mindig is éreztem egy késztetést, hogy azt a hangulatot valamilyen módon megragadjam. Kezdetben kisebb tárgyakat, madártollakat gyűjtöttem össze sétáimból, majd egyszer csak a kezembe került egy fényképezőgép és nem volt megállás. Ha elkészült egy kép, azonnal hazavittem megmutatni a szüleimnek, akiktől csak biztatást kaptam. Jó volt látni, ahogy örülnek a fotóimnak. Tulajdonképpen azért folytattam, hogy újra és újra láthassam az arcukon a boldogságot, ahogy megmutatom legújabb szerzeményemet. Zseniális szüleim vannak. Úgy neveltek, hogy egyedül jöjjek rá a dolgokra. Ha valamit rosszul csináltam, akkor nem szóltak rám, mert tudtam, hogy nekem kell helyrehozni. Ezért elég jó az önkritikám. Érdekes, hogy amikor már pályázatokat nyertem a fotókkal, én még akkor sem voltam megelégedve a munkáimmal, ellentétben a szüleimmel. Talán ez a legnagyobb dolog, amit kaphattam tőlük, hogy hagytak kibontakozni.

Mivel foglalkozol mostanában?

Épp Hortobágyra készülök vándor sólymokat fotózni. Különös kihívást jelent lencsevégre kapni ezt a fajt, mivel alig 25 pár él belőlük Magyarországon. Nem lesz könnyű feladat, de ami nem egyszerű, az engem mindig is vonzott. Februárban pedig Görögországba megyek a barátaimmal, hogy pelikánokról készítsünk képeket. Korábban már voltam itt, de rengeteg lehetőséget tartogat még magában ez a terep. Úgy érzem érdemes lesz visszalátogatni.

Ahogy hallom nem unatkozol. Hogyan szoktál pihenni, erőt gyűjteni a következő munkára?

Engem az kapcsol ki, ha új ötleteken gondolkodhatok. Kitalálok egy témát, megismerem az állat szokásait, majd végiggondolom, hogy milyen technikával fogom megragadni az előre elképzelt pillanatot. Rendkívül izgalmas az út, ahogy az ötlettől eljutunk a kép “falra akasztásáig”. Ez egy nagyon változatos szakma. Folyamatosan jövök-megyek, ezért nem hagyja, hogy az ember életéből mókuskerék váljon.

Dr. Kalotás Zsolt, természetfotós egy rólad írt jellemzésben a „Máté Bencestílus” kifejezést használta. Mit jelent ez szerinted?

Általában sokáig foglalkozom egy-egy témakörrel. Az a célom, hogy a fotó egyedi legyen, történetet meséljen el, a mozgalmasságról, a természetes és a mesterséges fények közös játékáról szóljon, melyek manipulálatlanul egy természetes viselkedést mutatnak be. Próbálok újszerű, és egyedi perspektívákat találni, valamint egy letisztult képvilágot ábrázolni.

Mit gondolsz, tehetségeden kívül, minek köszönheted sikereidet?

Alapvetően annak, hogy kifogások helyett, megoldásokat keresek. Azt hiszem jó időben kezdtem el foglalkozni az akciófotózással, hiszen akkoriban kevesen dolgoztak a szakmában. Ráadásul céltudatos fiatal voltam, amit mások is észrevettek. Számos embertől kaptam apró támogatásokat miután látták a fanatizmusomat. Emlékszem, amikor tizenhat éves voltam, szerettem volna pár képemről nagyítást készíttetni, ami 15-20 ezer forintba került, de nem volt rá pénzem. Mindig is úgy véltem, hogy ne akarjunk olyat birtokolni, amiért még nem dolgoztunk meg. Ezért hónapokig gyűjtögettem, hogy meglegyen a nagyítás ára. Majd felutaztam Budapestre, ahol egy hölgy foglalkozott analóg nagyítással és elmeséltem neki, hogy éppen min dolgozom. Végül annyira megtetszett neki a munkám, hogy nem fogadta el a nagyítás árát és azt mondta, hogy ő ezzel szeretne engem támogatni. Kis segítségnek tűnik, de akkor nekem ez is hatalmasat számított.

Mit gondolsz, mennyire lehet megtanulni ezt a szakmát?

Ha megvan a kellő elszántság, akkor azzal az élet bármely területén lehet érvényesülni. Én nem igazán szerettem iskolába járni, máshonnan szívtam magamba azt az ismeretanyagot, amire alapozhattam. Az első könyvemet is csak most Karácsonykor olvastam el, ami a Tűzhangya című útinapló volt. Valószínűleg azért nem tudtam letenni, mert a főhősök sorsa megtévesztésig hasonló az enyémhez. A történet lényege, hogy egy magyar páros, az iskola mellett megtervezi az Atlanti-óceán átevezését. Természetesen ekkor még senki nem bízik abban, hogy tervüket véghezviszik, de nem kell hozzá egy év, hogy saját tervezésű és építésű hajójukkal mégis célba érjenek, ráadásul világrekord idő alatt! Úgy gondolom, a legtöbb dolog fejben dől el és te irányítod a sorsod. Fontos, hogy akkor se add fel elképzeléseid, amikor 100 emberből 98 szerint nincs értelme. Gyakran mondogatták gyerekkoromban, hogy ahhoz, hogy boldogulni tudjak az életben érettségi és diploma kell. Nekem az soha nem volt elég indokként, hogy azért kell úgy csinálni a dolgokat, mert azt úgy szokták. Mindennek az okát akarom megtudni, és ha nem kapom meg, akkor megkeresem. Diploma nélkül is megvalósíthatom, amit szeretnék, az élethez nem papírokra van szükség, hanem használható tudásra. Még érettségi előtt kimentem Londonba, nyelvet tanulni és dolgozni, majd hazajöttem és elsőként az országban, természetfotós turizmussal kezdtem foglalkozni. Kitaposatlan úton járva, a bizonytalanság természetesen ott lebegett a levegőben, de a rizikót be kell vállalni, anélkül nem megy.

Dolgoztál Costa Ricában, Brazíliában és folyamatosan természetfotós utakat szervezel külföldre. Esetleg tervezed, hogy Magyarországon kívül telepedj le?

Ez az otthonom, itt élek, ha rajtam múlik ez nem fog megváltozni. Valamint a A magunknak kitűzött célok elérése értelmet ad az életnek. Próbálják meg minél több ember szemével látni a világot, érdeklődve figyeljék embertársaikat, fedezzék fel mit érdemes ellesni tőlük, miben érdemes hallgatni rájuk. Önállóan hozzanak döntéseket és a kudarcokért ne másokat okoljanak. Mindenre van megoldás… fotótémákban a kimeríthetetlen hazai pálya előnyeit élvezem.

Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik hasonló pályára készülnek?

Arra ösztönzöm őket, hogy tűzzenek ki célokat és valósítsák meg azokat.