Kajakra?

Korisánszky Dávid valósággal berobbant a felnőtt kajak-kenus mezőnybe, amikor tavaly döntőbe került a szegedi világbajnokságon – alig egy hónappal azután, hogy az ifik között megkoronázta pályafutását. Rögös, nehéz út vezetett a csúcsig, mint oly sok esetben. De pontosan milyen? Többek között erről is kérdeztük az ifjú reménységet.

Korisánszky Dávid valósággal berobbant a felnőtt kajak-kenus mezőnybe, amikor tavaly döntőbe került a szegedi világbajnokságon – alig egy hónappal azután, hogy az ifik között megkoronázta pályafutását. Rögös, nehéz út vezetett a csúcsig, mint oly sok esetben. De pontosan milyen? Többek között erről is kérdeztük az ifjú reménységet.

Kezdetben a kezdetekről: miért épp a kenuzás?

Még bő tíz éve, 2001-ben ismerkedtem meg a sportággal, egész pontosan a nyári szünet alkalmával. A bátyám, Péter ekkor már korosztályos válogatott volt, és ekkor, nyolc évesen gondoltam úgy, hogy szívesen belekóstolnék a kenuzásba.

Aztán következett nyolc év KSI.

Igen, ezután minden jött magától. Valósággal beleszerettem a kajak-kenuba. Az akkori edzőmtől, Koletics Miki bácsitól nagyon sokat tanultam, szinte már apa-fiú kapcsolat alakult ki közöttünk. Ő ugyanis nem csak a fizikai és mentális felkészülésre fektetett nagy hangsúlyt, hanem a versenyzők magánéletével is igen sokat törődött. Ha az iskola, esetleg egy szakítás miatt nehezebb periódusba kerültem, ő mindig támaszt, segítő kezet tudott nyújtani, és ezért a mai napig hálás vagyok.

Miért mentél akkor mégis Csepelre?


Az összeszokott csapat, amely a KSI-nél megvolt, szépen lassan elfogyott. Volt, aki más egyesületbe ment, volt, aki pedig a tanulást, esetleg a szórakozást helyezte előtérbe. Én mindenképp folytatni szerettem volna, így 2009-ben magától értetődő volt a Csepelre való átigazolás, hiszen a testvérem is jó ideje itt készült a versenyekre Ludasi Róbert tanítványaként.

Milyen volt az átállás?

Igen nehéz, hogy őszinte legyek. De nem az edzések nehézsége, inkább a környezet és testvéri kötelék miatt. Egyrészt más emberek, más elvárások voltak és vannak érvényben, mint az előző egyesületemben. Másrészt korábban Péterrel külön tréningeztünk, estefelé „szakmáztunk”, megbeszéltük egymás napját, így viszont kis túlzással a nap 24 órájában együtt voltunk. Főként a közös edzőtáboroknál, ahol ez a kijelentés szó szerint is igaz volt.

Voltak feszült pillanatok is?

Előfordultak kisebb viták, illetve volt, hogy edzés után szóvá tettük egymásnak, ha nem dolgoztunk jól a nap folyamán. Az utóbbi időben viszont nagyon nagy volt az összhang, az olimpiai válogatókra is együtt készülünk fel.

Tervezitek, hogy „egy hajóban evezzetek”?


Természetesen, minden bizonnyal a válogatókon is együtt indulunk majd, legalábbis ami a kenu kettest illeti. Az egyéni számok más tészták, ott mindenki magáért harcol, de párosban együtt szoktunk készülni a megmérettetésekre.

Mely távokra koncentráltok?

A magyar csapat inkább a hosszabb távokon erős. Elsősorban az 1000 méterre gondolok, elég csak Vajda Attila pekingi győzelmét említeni. A rövidebb versenyeken nagy dinamika, robbanékonyság kell, itt viszont inkább a taktikai érzék kerül előtérbe. Mi is elsősorban ide fókuszálunk, ám nem kizárt a többi távra való nevezés sem.

Ha már a dinamikánál, taktikánál tartunk: szerinted mi az, amit egy kenusnak feltétlenül tudnia kell ilyen sikerek eléréséhez?

Az első és legfontosabb dolog talán a terhelhetőség, valamint a monotónia-tűrés. Utóbbi az edzőtáborok velejárója szokott lenni, amit túl kell élni, nincs mese. Fontos még az edzői utasítások pontos betartása, a heti legalább 5-6 alkalmas felkészülés, valamint a tehetség is. Ezenfelül kisebb áldozatokat is hoznunk kell: egy hétköznapi embernek természetes, hogy pénteken elmegy szórakozni, lelazítja magát a hétvégén. Nekünk az a természetes és megszokott, hogy másnap reggel edzés van. Ám sajnos van, hogy olykor ez a tömérdek dolog is kevésnek bizonyul.

Ez valóban rengetegnek tűnik. Hogy tudod az iskola mellett csinálni mindezt?


A tanáraim szerencsére nagyon jóindulatúak, segítőkészek. Tisztában vannak vele, mennyi munka és ráfordítás szükséges a sport és a suli párhuzamos műveléséhez, így a körülményekhez képesti legnagyobb támogatást próbálják megadni. Ez fokozottan érvényes a többhetes edzőtáborok idején.
Biztos megszoktad már, hogy egész évben versenyzel, utazol. De hogy vannak ezzel a barátok, a családtagok?

Több évnek kellett eltelnie, míg teljesen megszokták ezt a fajta helyzetet. A bátyám is igen sokat versenyez ugye külföldön, nála ugyanez volt a szituáció. Azonban közös vonás, hogy ha távol vagyunk egymástól, nagyon szoktak hiányozni mind a családtagok, mind pedig az ismerősök. Egy idő után mindez tetéződik némi honvággyal, de ezt el kell viselni, minden nem lehet tökéletes.

Nemsokára indulsz Malajziába edzőtáborozni. Mesélj erről egy kicsit!

Lesz egy rövidebb felkészülésünk Tatán, ezt követően indulunk Délkelet-Ázsiába. Itt majdnem négy hetet töltünk el, mielőtt igazán ráhangolódnánk a versenyszezonra. Csapatépítés szempontjából sem rossz: egy helyen edzünk, étkezünk, valamint alszunk is, akárcsak a tatai edzőközpontban.

Mik a terveid a közeljövőre?


Az idei elsőszámú cél vitathatatlanul és egyértelműen a londoni olimpiára való kijutás. Tavaly sajnos nem sikerült a kvótaszerzés, ám idén a lengyelországi Poznanban pótkvalifikációt tartanak, és itt mindenképpen szeretném kivívni az indulás jogát. Ehhez meg kell nyerni az itthoni válogatóversenyt, majd ha ez megvan, a kinti megmérettetésen is eredményesen kell szerepelni.

Van veled szemben valamilyen különleges elvárás?


Talán csak a játékokra való kijutás. Ha ez sikerül, ott szeretném kihozni magamból a legtöbbet, ám ha nem tudok érmet szerezni, az sem végzetes katasztrófa. 19 évesen úgy érzem, nincs akkora veszítenivalóm, mint néhány versenytársamnak, akiknek valószínűleg ez lesz úgymond az utolsó dobása. Nagyon sok fog múlni az elkövetkező heteken, hónapokon és az ekkor folytatott tréningeken. De ennyire még ne szaladjunk előre.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés