Bajnok a pályán

Több szempontból is érdekes és izgalmas lesz az idei Open de Andalucía Costa del Sol verseny. Egyrészt, nem kevés Major bajnok teszi majd tiszteletét, másrészről pedig olyan nagy visszatérőket is köszönthetünk majd a játékosok között, mint Mike Weir.

Több szempontból is érdekes és izgalmas lesz az idei Open de Andalucía Costa del Sol verseny. Egyrészt, nem kevés Major bajnok teszi majd tiszteletét, másrészről pedig olyan nagy visszatérőket is köszönthetünk majd a játékosok között, mint Mike Weir.

Ahogyan Amerikában, úgy Európában sem áll le az élet, és a golfozók továbbra is azon vannak, hogy minél több versenyen bizonyíthassanak. Az idei Open de Andalucía Costa del Sol tornán ütőt ragadnak majd a nagy nevek és a kevesebb tapasztalattal bíró játékosok is. Annyi biztos, hogy Mike Weir nem az utóbbi kategóriát erősíti.

 

A 41 éves kanadai hosszú idő után tér vissza Spanyolországba (és a green-re egyaránt), de azt mondja, hogy úgy érzi, nagyon is szüksége van az ütőforgatásra, és bízik a jó szereplésben. A golfozó egyébként az elmúlt két évben könyöksérüléssel küszködött, ami miatt alig volt lehetősége kipróbálnia magát, de most végre eljött az alkalom. A 2003-as Major bajnok (Augusta) készül a nagy visszatérésére, és ez a verseny megfelelő alkalom lesz arra, hogy felmérje, hogyan is áll a játéka. Weir mindenesetre nagyon bizakodó.

 

Úgy döntöttem, hogy eljövök ide játszani, mivel úgy érzem, hogy szükségem van a játékra. Már hónapok óta edzek, és szeretnék játszani a Bay Hill-en és az utána következő tornákon is annak érdekében, hogy készen álljak majd az Augustára. A nyár közeledtével egyre többet szeretnék majd versenyezni Európában – Írország, Franciaország, Németország- és természetesen az Open-en is. Úgy tervezem, hogy a családomat is viszem majd magammal. Van két lányom, akik 14 és 11 évesek, és szeretnék olyan közel lenni hozzájuk, amennyire csak lehet.”

A múltbéli sérüléséről pedig így nyilatkozott: „A műtétem után csak nagyon lassan ment a felépülés, miután leszakadt a csontomról a szalag.” Mostanra azonban úgy tűnik, hogy minden rendben van, és újult erővel térhet vissza a játékos a spanyol környezetbe játszani, ahonnan valóban szép emlékeket őrizhet, hiszen 1999-ben és 2000-ben is nyerni tudott a Valderramán.

A versenyzők között egyébként ott van még az ifjú Matteo Manassero, Markus Brier, Miguel Angel Jiménez, Edoardo Molinari, Grégory Havret, Marcel Siem és Rhys Davies is. Kíváncsian várjuk az eredményeket.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés