Munkálatok a Golftanyán

Szumega Péter tavaly vette kezébe a Golftanya irányítását, és egyből neki is látott a pálya kipofozásának. A legfontosabb cél a színvonal növelése, mind kiszolgálásban, mind felszereltségben. A tavalyi csonka szezonban az igények felmérése volt az elsődleges. Péter a Golftanya látogatóit arról faggatta, hogy szerintük mit kéne még fejleszteni, és minek örülnének, majd ennek szellemében kezdődtek meg a munkálatok. 

Számos esztétikai változtatásra sor került, az elütő házat felújították, a füves elütőt megemelték, mivel túlságosan is lejtett, a putting green teljesen új gyepszőnyeggel előre költözik, a chipping pedig hátra kerül, míg a bunkerekbe friss homok kerül.

A kávézóban bár melegkonyha üzemeltetésére egyelőre nincs lehetőség, a színvonalat mindenképen növelni szeretnék, Péter szerint ez sikerült is, a kávéjuk legalábbis már kitűnő.

Természetesen nem csak a pálya esett át fejlesztéseken, új felszerelések is érkeztek. A tavaly hozatott 10 ezer labdán kívül újabb adag érkezik hamarosan, és jön az új elütő szőnyeg is. A nyitásra már nem kell sokat várni, a Golftanya március 15-én megnyitja kapuit, és remélhetőleg mindenki meg lesz elégedve a változásokkal.

Versenynaptár

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés