A tavasz hírnöke

Rendhagyó helyszínen indul idén a golf szezon- mesélte mosolyogva Bednár Mónika, a Golfnapok a MOM Parkban rendezvény főszervezője. A Magyar Golf Szövetség keresi a golf népszerűsítésének lehetőségeit, és fantasztikus partnerre talált a MOM Park csapatában, amelynek köszönhetően a golf különleges környezetben mutatkozhat be március 23-25. között a MOM Parkban. A bevásárlóközpont péntektől vasárnapig lehetőséget biztosít a golfklubok számára, hogy interaktív módon bemutatkozzanak a golf iránt érdeklődőknek. A klubok természetesen nem csupán beszélni fognak a golfról, hanem a gyakorlatban is megismertetik a látogatókat a játékkal. Lesz mini putting green, chip háló, sőt, egy golfszimulátor is a vendégek rendelkezésére áll majd, amely igazi golfos élményt varázsol a MOM Park földszintjére. Emellett lehetőség lesz arra is, hogy a jelentkezők részt vegyenek egy golfos címlapfotózáson: a közönségnek leginkább tetsző fotó pedig megjelenik majd Magyarország legnépszerűbb golfos magazinja (na, vajon melyik az?:) borítóján.

Az esemény egyik apropója, hogy az MGSZ idén elindítja iskolagolf programját. A külföldön már nagyon eredményes kezdeményezés SNAG Golf eszközökkel kifejlesztett program, amely arra hivatott, hogy az iskolás gyerekekkel megismertesse és megszerettesse a golfjátékot. A  programban résztvevő iskolák testnevelő tanárai elméleti és gyakorlati képzést követően SNAG Golf készlettel játékos formában oktatnak majd golfot testnevelés óra keretében. A SNAG Golffal és az iskolagolf programmal a MOM Park-beli golfnapok keretében nem csupán a látogatók, hanem a sajtó is megismerkedhet majd.

Az esemény elsődleges célja az, hogy a bevásárlóközpont látogatói számára kedvet csináljon a golf kipróbálásához, széles körben, a sajtó közreműködésével népszerűsítse a golfjátékot és segítsen a hozzá kapcsolódó előítéletek és tabuk ledöntésében - természetesen a legfontosabb szereplők, a golfklubok aktív közreműködésével. Köszönetet érdemel minden résztvevő golfklub, hogy elkötelezték magukat az esemény mellett, hisznek a sikerében és külön köszönet annak az önkéntes csapatnak, elsősorban a Magyar Golfozó Nők Egyesülete vezetőinek, akik önzetlenül, sok munkával előkészítették és életre hívták a rendezvényt - zárta szavait Bednár Móni.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés