Iszinbajeva most nem hibázott

Jelena Iszinbajeva magabiztosan nyerte a női rúdugrást az isztambuli fedett pályás atlétikai világbajnokság vasárnapi zárónapján, a várt világcsúcs azonban elmaradt.

 

Jelena Iszinbajeva magabiztosan nyerte a női rúdugrást az isztambuli fedett pályás atlétikai világbajnokság vasárnapi zárónapján, a várt világcsúcs azonban elmaradt.

 

A kétszeres olimpiai bajnok orosz atléta, aki három hete Stockholmban 5.01 m-rel új fedett pályás világrekordot ért el, 4.80-ig jutott Isztambulban.

A világcsúcstartó úgy versenyzett, ahogyan régen: ellenfelei nagy része már kiesett, amikor ő ugrani kezdett. 470 centiméteren szállt be a versenybe, azon a magasságon, ami a másik két érmes számára a végállomást jelentette. Már győztesként elsőre röppent át a 480 centiméter felett, aztán a lécet világcsúcsmagasságra, 502 centiméterre tetette. A kísérletei ezúttal nem voltak biztatóak, de most nem ez volt a lényeg, hanem, hogy visszatért, s pekingi győzelme után ismét a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

„Úgy vártam erre a győzelemre, mint egy kismama a babájára. Nagy siker ez nekem, mert az elmúlt három év bebizonyította, hogy mennyire fontosak számomra a győzelmek” – mondta Iszinbajeva.

Nem jött össze a győzelem viszont Liu Hsziangnak, miután a kínai gátfutó klasszis saját bevallása szerint elsiette a 60 gát döntőjét Aries Merritt ellen.

„Tisztában voltam vele, hogy Merritt nagyon jó rajtoló, és így elsiettem az elejét, technikai szempontból nem tudtam kontrollálni a futást. Már a harmadik gátnál éreztem, hogy nincs esélyem" – szomorkodott Liu.

A vb-n három magyar versenyző próbálkozott: a súlylökő Kürthy Lajos nem tudott bekerülni a döntőbe, Nguyen Anasztázia 60 méteren az előfutamban ötödik lett és búcsúzott, Baji Balázs pedig 60 m gáton a hatodik helyen zárt, s ez kevés volt a döntőhöz.  

„Örülök, hogy idáig jutottam, de jobban örülnék, ha 7.70-en belül futottam volna. Sajnos beragadtam a rajtnál, nem hallottam jól az indítást. Ezzel az egész verseny során gond volt, a többiek az utolsó napra meg is szokták a hangszórók rossz beállítását, én azt hiszem, túlságosan ideges voltam. A lassú indulás után próbáltam kapaszkodni az előttem futók után, ezzel elrontottam a technikámat. Most kicsit szomorú vagyok, de néhány nap múlva biztosan örülni fogok, hiszen ebben a körben is a tizenkettedik időt értem el" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Baji.

A férfi 4x400-as váltók küzdelme után a zöld asztal mellett is volt egy kis csata: a győztes amerikaiakat előbb kizárták, viszont fellebbezés után visszakapták az aranyérmet.

NSO



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés