Tavaszi lendület

A hosszú tél és a Golf USA szaküzletben véghezvitt fejlesztések is hátráltatták Csányi László felkészülését, viszont a jó idő beköszöntével a lendület is visszatért.

A hosszú tél és a Golf USA szaküzletben véghezvitt fejlesztések is hátráltatták Csányi László felkészülését, viszont a jó idő beköszöntével a lendület is visszatért.

Mit vársz az idei szezontól?

Remélem, hogy idén több időm lesz játszani, mint tavaly, ugyanis az elmúlt évben a golfra már nem sok szabadidőm maradt. Ez többek között a Golf USA miatt volt, mivel sok olyan újítást csináltunk az üzletben, aminek időt kellett szentelnem. A fiam viszont nagyon lendületben van, és úgy érzem, már kezdi lekörözni az apját – mondja nevetve. Úgy gondolom, Olivér a későbbiekben ezt a sportágat életvitelszerűen fogja űzni, mivel komoly esélyei vannak rá.

Akkor Olivér biztosan sokat készül az idei versenyekre.

Jelenleg épp a középiskolai felvételire készül, amire sok időt kellett szentelnie, így a golfra való felkészülés kicsit háttérbe tolódott. Az elmúlt időszak a tanulásról szólt, viszont jövő héten lesz az utolsó szóbeli vizsgája, így utána újra kezébe veheti az ütőt. A játékokra heti öt-hat alkalommal fog készülni, mivel idén javítani szeretne legalább tíz kreditet a tavalyi évhez képest.

Neked milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

Legkorábbi program az a Húsvéti kupa lesz, amit Tatán rendeznek meg. Minden évben elmegyünk, az idén szponzorálni is fogom őket. Ez egy családi verseny számunkra, ugyanis a fiammal együtt fogunk indulni a játékon. Szeretek ide eljárni, ugyanis nagyon jó a szervezés. Egy baráti társaság szokott itt összegyűlni, így a hangulat is fergeteges. Úgy gondolom, hogy sokkal több ehhez hasonló rendezvényt kellene szervezni, mert úgy vettem észre, hogy van rá igény.

Hogyan készülsz a közelgő versenyre, és milyen eredményeket szeretnél elérni?

Szeretném, ha több időm lenne készülni a játékokra, és célom, hogy bekerüljek az „A” kategóriába, valamint a saját eredményeimen akarok javítani. Sok játékra szeretnék eljutni az idén, de a konkrét versenyterv még nem rajzolódott ki. Ahogy a tavasz beindul, úgy tervezem, hogy legalább heti két-három alkalommal fogok edzeni.

Külföldi tervek?

Mostanában nem várható, hogy külföldre utazzunk felkészülni, hiszen a bolt is sok időmet elveszi, így leghamarabb jövő télen lesz ilyenre lehetőség. Inkább kivárom, hogy mit hoz ez a szép magyarországi tavasz.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés