Lugosi kettős élete

Lugosi Tamás, profi edző és profi játékos is egyben, ami jól hangzik, ugyanakkor nehéz minden elvárásnak eleget tenni.

Lugosi Tamás, profi edző és profi játékos is egyben, ami jól hangzik, ugyanakkor nehéz minden elvárásnak eleget tenni.

Lugosi Tamás tavalyi szezonja sajnos nem úgy sikerült, mint várta. Nem jöttek azok az eredmények, amiket remélt. Hányattatott szezonjának oka szerinte lelki és pszichés gondokra vezethető vissza, de persze a kettő párhuzamosan végzett elfoglaltsága sem könnyíti meg a dolgát. „Azt szokták mondani, ha 1 órát oktatsz, utána 3 órát kell gyakorolnod, hogy elfelejtsd a hibás technikát, amit láttál.” – osztotta meg velem bölcsességét Lugosi, meg azt, hogy miért is nehéz két hasonló, mégis különböző szakmát űzni. „Két irányból várnak tőled maximális koncentrációt. A tanulók színvonalas oktatást, és teljes figyelmet, a szponzor pedig eredményeket vár el tőled. Manapság nehéz jó támogatót találni, aki teljes körű szponzorációt nyújtana. Ezért is vagyok nagyon hálás az én szponzoromnak, a Kaefer Heibl-nek, mert nekik köszönhetően az oktatásból kapott pénzemet nem kell teljesen visszaforgatnom a versenyzésbe, így van lehetőségem magamra is költeni.”

Nem könnyű a dolga tehát annak, aki úgymond kettős életet él. Kell is a felkészülés rendesen. Nézzük, hol edz télidőben Lugosi Tamás. „Idén a felsőgödi általános iskola tornatermében készültem. Magán a mozdulatsoron már nem kellett finomítani, inkább csak a formaátmentés volt a cél. Ezen kívül sokkal fontosabb most számomra az erőnléti felkészülés. Tavaly sok 4 napos versenyen fáradtam el a végére. Néha már a bag-em húzott engem. Idén nem akarom, hogy ezen múljanak az eredményeim, így heti több alkalommal is lejárok a konditerembe, a személyi edzőmmel, hogy javítsak az állóképességemen.”

Az állóképességére szüksége is lesz Tamásnak, főleg hogy igazi visszatérést tervez erre az évre, a tavalyi gyengébb szereplés után. „Nem fogok több versenyen indulni, mint tavaly, csak azokon szeretnék jobban teljesíteni, amiken az előző évben nem ment a játék. Például elveszítettem tavaly a magyar bajnoki címet, és a Golf Star Super Tour címet is. Ezeket egy évvel azelőtt én nyertem, most szeretném visszaszerezni a címeket. Ezenkívül idén a cseh profi versenysorozaton is szeretnék top 10-be kerülni. Ami az edzősködést illeti, továbbra is maradok a Royal Balaton Golf Klub kötelékében, miután erre az évre is visszahívtak oktatónak.”

Lugosi Tamás tehát folytatja kettős életét, de lehet hogy nem sokáig. „Vannak olyan változások készülődőben a profi karrieremben, amik a versenyzés felé billenthetik a mérleget, de hogyha a játék nem menne olyan jól, az edzősködésben is el tudok képzelni szintlépést.” – titkolózott vendégünk az interjú végén. Mi tiszteletben tartottuk döntését, és nem faggatóztunk. Ha majd kiderül a titok, mi úgyis ott leszünk, és interjút készítünk vele.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés