Golf az Utazás kiállításon, az Olimpiai Pavilonban!

Harmincötödik alkalommal nyílik meg március 1-én az UTAZÁS kiállítás, s azzal együtt az OLIMPIAI PAVILON a Hungexpo-n

Harmincötödik alkalommal nyílik meg március 1-én az UTAZÁS kiállítás, s azzal együtt az OLIMPIAI PAVILON a Hungexpo-n

A kiállítás ünnepélyes megnyitójára március 1-én, 11 órakor kerül sor a HUNGEXPO „F” pavilonjában. Beszédet mond: Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója, Borkai Zsolt, olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmus Bizottságának elnöke.

Az Olimpiai Pavilon fővédnöke Borkai Zsolt, olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Czene Attila, olimpiai bajnok, a sportért felelős államtitkár és Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke.

Az Olimpiai Pavilonban több mint 30 sportág 2300 m2-en kialakított küzdőtereken bemutatókkal, játékokkal, vetélkedőkkel ismerteti meg a saját mozgásformáját a nagyközönséggel, lehetőséget biztosítva arra, hogy az érdeklődők maguk is kipróbálják a sportokat. Ebben a pavilonban kap helyet a golf is, amely mindannyiunk nagy örömére 2009-ben visszakerült az olimpiai sportágak közé.

A kiállítás idején az F pavilon 102-es kiállító helyén a Magyar Golf Szövetség, a Budapest Highland Golf Club, a Forest Hilles Golf Club, a Magyar Golf Club, az Old Lake Golf Club és a Royal Balaton Golf Club képviselői várják az érdeklődőket. A helyszínen korosztálytól függetlenül mindenkinek lehetősége lesz kipróbálni a golf játékot, a kicsiknek a játékos SNAG, a nagyobbaknak és a felnőtteknek a hagyományos golf eszközök kínálnak lehetőséget a tesztelésre.

A standon, hűen a golf szellemiségéhez, nem csak a fizikumé lesz a főszerep! Az izmok megdolgoztatása mellett szellemi tornára is lesz lehetőség, mégpedig a naponta megrendezésre kerülő kvíz játékokban való részvétellel. A vetélkedőkön a résztvevők a kiállító klubok által felajánlott értékes ajándékokat is megnyerhetik.

A kiállításon ismert golfozóink is közreműködnek. A csütörtöki napon Hajdú Steve, színész, a pénteki napon Szalma László, Európa-bajnok távolugró, a Testnevelési Egyetem sportszakmai dékán-helyettese, a hétvégén pedig Csomor Csilla, színművésznő buzdítja golfozásra a látogatókat.

Időpont:
2012. március 1-4-ig, csütörtök-vasárnapig

Nyitva tartás:
csütörtök: 10.00-17.30
péntek: 10.00-18.00
szombat: 10.00-18.00
vasárnap: 10.00-18.00

A Magyar Golf Szövetség és a kiállító klubok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a Hungexpo F pavilon 102-es kiállítóhelyén!

(Forrás: hungexpo, mob.hu, MGSZ)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés