Megint a titánok

Csikós Gábor éppen, a most már hagyománynak számító edzőtáborát tartja Tenerifén. Szerencsére elértük telefonon.

Csikós Gábor éppen, a most már hagyománynak számító edzőtáborát tartja Tenerifén. Szerencsére elértük telefonon.

Az időjárás jó, a környezet gyönyörű. A spanyol sziget tehát ideális golfidővel várja a Csikóshoz, heti turnusokban érkező játékosokat. Az edző számára nagy öröm, hogy családja is vele tarthatott. Bár a kis csöppség éppen egy megfázáson esett túl, az akklimatizálódás jól sikerült.

Csikós elmondása szerint, Tenerifén nem könnyű a golfos élet. Aki nem tudott előre tee time-ot foglalni, annak szinte lehetetlen játéklehetőséghez jutnia a pályán. Sőt szinte már azt is mondhatjuk, hogy fekete piaci áron árulják a greenfee-ket. Ami nem csoda, hiszen a helyiek elmondása szerint is, az elmúlt egy év alatt, legalább harminc százalékkal nőtt a golfturizmus a szigeten. Mindezek ellenére a körülmények kitűnőek. Mind a range, mind a klubház, mind a shopok színvonala kiváló. Csikós, első, kezdőkből álló csoportja éppen most utazik haza, de elmondásuk szerint az elmúlt egy hétben tudásuknak megfelelő tréningben volt részük, és minden játékos elégedetten fejezte be a turnust. Sőt a Várnai Zsombor család még egy meglepetéssel is szolgált a tréner számára, hiszen a család szeme fénye, most, Tenerifén ismerkedett meg a golf rejtelmeivel, és a hét folyamán máris megütötte a kezdők hendikepjét. Gábor áradozott is az ifjú titánról, és nagy jövőt jósolt neki. A labdaérzéke mellett dicsérte a csemete türelmét, alázatát, és koncentráló képességét is.

A következő héten Duska Sándor érkezik Tenerifére. Csikós jövő héten végig az ő játékát próbálja majd javítani, de addig is, „ez a hét csak a barátságról és a játékról szól.” - fogalmazott rövid, telefonos interjújának befejeztével, Csikós Gábor, edző.

Természetesen további információkkal az edzőtáborokról folyamatosan tájékoztatni fogjuk kedves olvasóinkat.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés