Elfújta a szél

Fehér Zsolték az első hét végéhez közelítenek ciprusi edzőtáborukat illetően. A 14 fős csapat továbbra is remekül helytáll a szigetország pályáin, ám a szeles időjárás sokszor megvicceli őket a tréningek során.

„Egyszer az eső is megmutatta magát, ám utána verőfényes napsütés következett” – fűzte hozzá a neves golfedző. Helyszíni beszámolók szerint az időjárás remek, olykor 18-20 Celsius-fokig is felmegy a hőmérő higanyszála, ez pedig kifejezetten ideális a golfozni kívánóknak.

„Az edzések, valamint a játék jó hangulatban telt, voltak, akik 27 lyukat is játszottak. Ez külön is nagy teljesítmény, mert a pályán komoly szintkülönbségek vannak. Elég csak azt megemlíteni, hogy az egyik par 5-ös fairway-e 50 méterrel van mélyebben az elütőhöz képest, ráadásul itt még szembeszél is nehezítette a dolgunkat.” – nyilatkozta Fehér Zsolt.

A mai nap során őrségváltás következik be: az eddigi csapattagok hazautaznak, helyüket újak veszik át. Reméljük, ők is hasonló sikereket érnek el az elkövetkező napokban!

A Hungarian Golf előfizetést Rabenseifner Andreas nyerte, a BMW teszthétvégét pedig Zilahy Csaba.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés