Ballesteros után szabadon

Nagyon úgy tűnik, hogy a spanyol golfozók imádnak dubajozni, legalábbis a szó nemes értelmében. Tavaly Alvaro Quirós volt az, aki rendkívül jó teljesítménnyel rukkolt elő keleten, idén pedig ezt a tisztséget a 27 éves Rafel Cabrera-Bello töltötte be, aki nagyszerű versenyzéssel végül megszerezte a kupát.

 

Nagyon úgy tűnik, hogy a spanyol golfozók imádnak dubajozni, legalábbis a szó nemes értelmében. Tavaly Alvaro Quirós volt az, aki rendkívül jó teljesítménnyel rukkolt elő keleten, idén pedig ezt a tisztséget a 27 éves Rafel Cabrera-Bello töltötte be, aki nagyszerű versenyzéssel végül megszerezte a kupát.

Sokan voltak úgy vele, hogy vasárnap már nem történhet semmiféle meglepetés. Ugyan Rory McIlroy és Thomas Bjönr gyengélkedett egy kicsit, de többen bíztak abban, hogy felszívják majd magukat az utolsó napra, és odaérnek majd. Vasárnap már Lee Westwood-ot gondolták sokan elsőszámú esélyesnek, miután szombaton egy kiegyensúlyozott 67-et játszott, de vasárnap hamar kiderült, hogy az angol idén még nem érett meg a győzelemre.

Akkor mégis kik maradtak? Ott volt többek között a héten jól teljesítő dél-afrikai George Coetzee, aki tegnap végül 70-ig jutott, így maradt számára az ötödik hely, mégpedig megosztva a dán Soren Kjeldsen oldalán, aki az utolsó játéknapon azért képes volt egy -5-s teljesítményre. Ott volt a győzelem a német Siem Marcel kezében is, aki azonban az utolsó napra kiengedett kicsit, így sikerült összehoznia a 71-es eredményt, ami végül a negyedik helyhez volt elég.

És elérkeztünk a valódi főszereplőkhöz, mivel sem McIlroy, sem pedig Björn nem tudott maradandót alkotni vasárnap. A kupáért folyó küzdelem valójában háromszereplős darab volt. Ott volt a vasárnapot az élről kezdhető Lee Westwood, a skót Stephen Gallacher, valamint a csütörtökön bámulatos teljesítményt produkált Rafael Cabrera-Bello. Hármuk közül Westwood teljesítménye volt a leghalványabb. Az angol ugyanis az első 9-en beütött egy eagle-t és egy bogey-t, aztán semmi. Telt múlt az idő, és csak a par teljesítmények jöttek. A 13-as szakasznál ugyan egyetlen egyszer megszakította a nem éppen jó sorozatot egy birdie-vel, de ez nagyon kevésnek bizonyult. Ellenben a másik két játékos.

Gallacher érezte, hogy most rajta múlik minden. Az egész verseny alatt jól játszott, és nem akarta megszakítani jó formáját vasárnap sem, és ennek érdekében igyekezett is mindent megtenni. A skót végül 69-ig jutott, mégpedig egy rendkívül színes score kártya társaságában. A forduló előtt beütött két birdie-t és két bogey-t, majd a hátsó 9-en egy birdie-t és egy eagle-t. Ezzel az eredményével azonban egyetlen ütéssel mégis alulmaradt a későbbi győztessel szemben, aki viszont eggyel jobb ütésszámot produkált tegnap. Bello egy bogey mentes kört futott, ami már önmagában elismerésre méltó, nem beszélve a négy birdie-ről, amit elsüllyesztett a Dubai pályán.

A 27 éves spanyol így nyilatkozott a verseny után: „Ez egy hihetetlen érzés számomra, és egy elképesztő hét. Ennyi nagy név között, nagyon büszke vagyok magamra. Küzdeni akartam, nyugodt maradtam, és mindent megtettem azért, hogy sikeres legyek egy ilyen szituációban. Nagyon, nagyon boldog vagyok és büszke, hogy a nevem olyanok mellé kerülhet majd, mint Ballesteros, Olazábal vagy Jiménze, illetve mint a barátom, Alvaro. Maga a tény, hogy ekkora sikert tudtam elérni bizonyítékul szolgál arra, hogy a jó úton haladok.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés