Tiger mumusa

A történelem megismételte önmagát, és ezt valóban túlzás nélkül állíthatjuk. Sorozatban harmadszorra nem tudta az aktuális első helyezett megtartani vezető pozícióját, és ismét egy minimum hat ütéssel hátrányban lévő játékos szerezte meg végül a győzelmet érő kupát, ezúttal Phil Mickelson.

 

A történelem megismételte önmagát, és ezt valóban túlzás nélkül állíthatjuk. Sorozatban harmadszorra nem tudta az aktuális első helyezett megtartani vezető pozícióját, és ismét egy minimum hat ütéssel hátrányban lévő játékos szerezte meg végül a győzelmet érő kupát, ezúttal Phil Mickelson.

 

Tény, hogy Tiger Woods-nak minden esélye megvolt arra, hogy a győzelem közelébe kerülhessen az idei Pebble Beach National PRO-AM versenyen, de végül összeomlott, és egy csúnya 75-tel zárta a tornát. Ugyan, a kezdeti szakaszoknál jöttek a par teljesítmények, de ezt követően inkább a bogey-k szorgos gyűjtögetésébe kezdett a korábbi világelső, és össze is szedett összesen belőle ötöt. Végül a tabella tizenötödik helyét tudta megszerezni, ami mindenképpen csalódást jelent. Az amerikai így nyilatkozott a verseny után: „Nem ütöttem olyan rosszul, ahogyan azt a pontok mutatják, ellenben pocsékul puttoltam. Amilyen jól éreztem magam a green-en tegnap, annyira rossz volt a mai napon. Akármit próbáltam, semmi sem működött. Sorozatban rengeteg hibát követtem el a green-en.”

Csüggedésre azonban nincs ok, hiszen még a szezon elején járunk, és Dubaiban Tiger azért nem teljesített rosszul, de ha nagyobb terveket szövöget az amerikai, akkor valóban többet kell majd mutatnia magából, és fel kell tudnia nőni a feladathoz. Nem úgy Phil Mickelson, aki a vasárnapot hatütéses hátrányból kezdte meg, és végül két ütéssel a második előtt bezsebelte az elsőséget. Az amerikai nagyon korán világossá tette, hogy ő bizony bizonyítani jött, és nem elégszik meg a jóval, ő a legjobb akar lenni Kaliforniában. Nos, Mickelson egyszerűen fantasztikusan teljesített tegnap. Bogey mentes kört futott, nem is akárhogyan. Beütött hat birdie-t és egy eagle-t is, amivel teljesen uralta a mezőnyt, nem beszélve Tigerről, akit konkrétan lemosott a green-ről. Így kell ezt csinálni, kérem szépen!

Az amerikainak nagyon is szüksége volt már erre győzelemre, hiszen a 2012-es évet nem kezdte valami fényesen. A legjobb 25-be se került be sem a Humana Challenge-en, sem pedig a Phoenix Open-en, a Torrey Pines pályán pedig a cut is túl távoli célnak tűnt. Most azonban „visszavágott” mindenért, egy gyönyörű győzelem büszke tulajdonosaként térhet majd haza. Mickelson végül -17-tel zárta a versenyt Pebble Beach-en, és úgy nyilatkozott, hogy ez egy nagyszerű érzés számára, főleg azért, mivel a korábbi tornákon rendre rosszul teljesített, de nagyon örül annak, hogy végre összeállt a játéka.

Charlie Wi játéka összességében a második helyre volt elegendő, mivel a koreai vasárnap 72-t ütött, mégpedig úgy, hogy tegnap rögtön az első szakasznál beütött egy dupla bogey-t, és utána sem találta meg a jó formáját, így meg kellett elégednie ezzel az eredménnyel (-15). A harmadik helyet Ricky Barnes szerezte meg (-13), aki vasárnap 67-et játszott. Kevin Na, Dustin Johnson társaságában az ötödik helyig jutott; Spencer Levin a kilencedikig; Geoff Ogilvy a huszonötödik helyet tudta megszerezni.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés