Westwood nagyon akarja

A McIlroy-Björn duó szombatra egy kicsit visszavett a tempóból, ami azt eredményezte, hogy lejjebb csúsztak a tabellán, amit viszont Westwood maximálisan igyekezett kihasználni. Vezetése ugyan nem tetemes, de az angol rendkívül elszánt Dubaiban.

A McIlroy-Björn duó szombatra egy kicsit visszavett a tempóból, ami azt eredményezte, hogy lejjebb csúsztak a tabellán, amit viszont Westwood maximálisan igyekezett kihasználni. Vezetése ugyan nem tetemes, de az angol rendkívül elszánt Dubaiban.

A szombati napot még a fiatal észak-ír, Rory McIlroy, valamint a dánok kiválósága, Thomas Björn kezdhette meg a legkedvezőbb pozícióból, a nap végére azonban elfogyott az előny. McIlroy szombaton az első 9-en egy halvány birdie-bogey kettőst tudott összehozni, majd a fordulót követően rosszabbodott a helyzet, és beütött három bogey-t, amihez ugyancsak három birdie társult. Így, a fiatal végül 72-t írhatott fel magának, ami már egyértelműen nem jelenthette az első hely egyikét a tabellán.

 

 

 

Korábbi vezető társa, Björn sem brillírozott tegnap. A dán ugyan 34-gyel fordult, de a hátsó 9-en sorra jöttek a hibák, és az utolsó négy szakaszon három bogey-t süllyesztett el a Dubai pályán, így ő 73-at írhatott fel. Ezzel a duó lejjebb csúszott a listán, de voltak viszont olyanok, akik igyekezték kihasználni a nagy önbizalommal ütögető párost, és felvették a kesztyűt.

 

Ilyen volt többek között Lee Westwood, aki rendkívül jó eredményt produkált tegnap. Ugyan az első 9-en becsúszott két bogey, de összességében ehhez társult még hét darab birdie, ami végül egy 67-es ütésszámot és a vezetést jelentette. Őt követi egyetlen ütéssel lemaradva a spanyol Rafael Cabrera-Bello, valamint a német Marcel Siem, illetve a skót Stephen Gallacher. A mezőny tehát rendkívül sűrű, nem beszélve az olyan játékosokról, akik valóban képesek lehetnék még odaérni a végül, például az a Martin Kaymer, aki a minap egy bámulatos hole in one-t tudott produkálni a keleti régióban. Kíváncsian várjuk a végeredményt.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés