It?s raining man!

 Alapvetően

Alapvetően az eső nem túl közeli barátja a golfozónak, de valaki pontosan ilyenkor támad fel, és ilyenkor kezdi el jól ütni a puttokat, lásd Phil Mickelson. Nem kevesen vannak azonban olyanok is, akiknek az eső inkább hátrányt jelent, és képesek egyik pillanatról a másikra kiesni a játékból, lásd Dustin Johnson.


Az első nap Kaliforniában nagyon is kedvezett a játékosoknak, és ebből kiindulva érhettek el sokan rendkívül jó ütésszámot is. Gondoljunk csak az új-zélandi Danny Lee-re, aki csütörtökön beütött öt birdie-t és két eagle-t is, mivel a körülmények nagyon is megfelelőek voltak. Tegnap azonban, az esős idő rendesen megtördelte a játékát, ezért pénteken már csak 73-at írhatott fel magának. Ugyan birdie-vel kezdett, de utána jöttek a bogey-k, és már nem volt mit tenni.


Hasonlóan rosszul reagált Dustin Johnson is az esőre. Gyönyörű 63-at játszott ő is az első napon, majd az időjárás viszontagságai rányomták a bélyegét teljesítményére, ezért 72-t ütött, amivel azért még ott van a második helyen (-9). Az első helyen pedig Charlie Wi tanyázik, aki tegnap egy rendkívül színes score kártyát adhatott le ugyan, de mégis 69-et ért el, ami összesítésben -12-t jelent, és egyben a tabella első helyét is.


Tiger Woods-nak sem tetszett a tegnapi klíma, ami meg is látszott a játékán. A korábbi világelsőnek a puttokkal voltak a legfőbb gondjai, amellyel kapcsolatban így nyilatkozott: „Egyszerűen csak rossz pontokra ütöttem a labdát, ami nekem is rossz nézőpontot jelentett utána. Ha simább green-en játszanánk, akkor az egy teljesen más helyzet lenne.” Az amerikai végül 68-at hozott össze tegnap, és azt kell mondjuk, hogy azért ütött néhány szép birdie-t is.


A nedves időjárás egy golfozónak biztosan bejött, ő pedig nem más, mint Phil Mickelson. Tegnap 65-t játszott, jó néhány birdie-vel, bár a 18-as szakaszon azért becsúszott egy bogey, de így is rendkívül biztató teljesítményt produkált, mégpedig ilyen időben. Ezzel kapcsolatban a golfozó így nyilatkozott: „Nem tudom, mi történt, de elkezdtem egyszer csak jobban játszani és gyűjteni a birdie-ket.” Úgy tűnik, ennyi az egész. Egyszer fent, egyszer pedig lent. Az amerikai egyébként -7-es eredménnyel helyezkedik el a tabella első harmadában, akárcsak Kevin Na vagy Hunter Mahan.
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
5
6
12
13
15
19
20
21
22
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés