Hóról gyepre

Najati Amin a hazai golf egyik nagy tehetsége. Játéka évről évre fejlődik és ezért ő mindent meg is tesz. Ennek az előrelépésnek csupán egy titka van és ezt ő nagyon jól ismeri. A sport iránti alázat. A felkészülés közepén beszélgettünk vele hobbiról, golfról és a családról.

Najati Amin a hazai golf egyik nagy tehetsége. Játéka évről évre fejlődik és ezért ő mindent meg is tesz. Ennek az előrelépésnek csupán egy titka van és ezt ő nagyon jól ismeri. A sport iránti alázat. A felkészülés közepén beszélgettünk vele hobbiról, golfról és a családról.

Éppen síelésből jöttél haza. Hogyan érezted magad? Pontosan hol voltál?

A franciaországi Puy St. Vincentben voltunk egy tizenegy fős csapattal. Nagyon jól éreztem magam, hiszen most először voltunk ennyien, ami lényegesen javította a síelésmentes órák hangulatát. Ugyanakkor egy év kihagyás után az elején kicsit lassabban zökkentem vissza, de az első nap végére már ugrattam is a snowboardommal.

Ez a hét mennyire segítette a felkészülésedet?
Mivel épp az erőnlétjavító edzések szakaszában vagyok, ezért ez tökéletesen jó volt számomra, hiszen a snowboardozás a láb izmai mellett a test többi részét is edzi. Most, hogy hazatértem előkerülnek újra az ütők és ismét a swing-en lesz a hangsúly. Mondhatni szándékosan pihentettem a golf e részét, hogy a gyökerektől kezdhessem megint. Így a mozgás minden elemét igyekszem tökéletesíteni.

Milyen célokkal vágsz neki az évnek?

Először is a játékomban szeretnék fejlődni. Swingben és fejben egyaránt. A versenyek tekintetében a jó szereplés a célom, de a sorozatokat nézve szeretnék a legjobb ötben végezni. Ez évről évre nehezebb, hiszen egyre több jó játékos van. Valamint szeretném elérni, hogy nullás vagy mínuszos score-t érjek el. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megvalósítsam céljaimat.

A testvéred hogyan viszonyul a golfhoz?
Kipróbálta már, de csak ritkán jár játszani. Ő még csak tizenkét éves, ezért van ideje még ezzel foglalkozni, ha szeretne. Persze már van saját szettje.

Milyen a kapcsolatotok?
Mivel ő még fiatal én szoktam az iskolába vinni és onnan hazahozni, ami néha súrlódásokhoz vezet, de így legalább többet vagyunk együtt. Ez viszont építi a kapcsolatunkat, ami nekem nagyon fontos.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés