Nagy lesz a felhajtás

 Ezen a héten

Ezen a héten is csemegével készülnek a PGA Tour résztvevői, akik között mától fellelhetünk majd amatőr versenyzőket is, mivel a AT&T Pebble Beach National PRO-AM torna nem csak a mesteri swingekről szól majd, hanem sokkal többről. Például arról, hogy a színész Bill Murray címvédésre készül, illetve arról, hogy vajon Tiger Woods milyen formában érkezett meg Kaliforniába.


Valóban nem túloztunk, hiszen valódi golfos ínyencségnek lehetünk majd szem és fül tanúi ezen a héten, hiszen Kaliforniában a játékosok már izzítják az ütőiket és tisztogatják cipőiket, hogy méltó módon lépjenek majd a Pebble Beach pályájára. A torna komplexitása természetesen több játékteret jelent, és azt kell mondjuk, hogy mindegyik green-en igazi mesterek lesznek majd megtalálhatók.


A verseny egyrészről tehát azért érdekes, mert PRO-AM-ről van szó, vagyis a profik mellett feltűnnek majd az egyes szakaszoknál olyan ütőforgatók is, mint például Andy Garcia, Chris O’Donnell, vagy a híres nevettető, Bill Murray. Utóbbi számára a címvédés a tét, ugyanis tavaly sikerült neki D. A. Points társaságában megkaparintani ama fényes kupát, amire idén is pályáznának. Az amerikai nemes egyszerűséggel (és a maga sziporkázó humorával) ezt írta sms-ben játékostársának: „Hé, mi lenne, ha ezt még egyszer megcsinálnánk?” Úgy legyen.


A torna másik fontosabb szelete mindenképpen Tiger Woods szereplése, amire már rengetegen kíváncsiak. A korábbi világelső itt Kaliforniában debütál majd a 2012-es PGA szezont nézve, és ha meg tudja ismételni január végi szereplését, akkor kijelenthetjük, hogy jó úton halad a siker felé. Tiger az idei évben először Abu Dhabiban avatta fel ütőit, ahol egy nagyon szép harmadik helyezést ért el, bár lehetett volna ez jobb is, de az utolsó kör nem úgy alakult, ahogyan azt a Major-halmozó eltervezte. De talán majd most.


A hírességeken kívül azért akad jó néhány olyan golfozó, akik miatt szintén érdemes lesz majd nyomon követni a versenyt. Ott lesz például az egyik legszínesebb egyéniség, Rickie Fowler, Dustin Johnson, Ian Poulter, Phil Mickelson, Kevin Na, Rory Sabbatini, Geoff Ogilvy és Nick Watney is. A még így is hiányos névsor tehát egyértelmű garanciát jelent a kiváló versenyre. Nincs is mit hozzáfűzni. Innentől kezdve, nekünk már csak nézni kell, és ámulni a profik tudásán.
 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés