Egyesület a fiatal golfozókért

Az egyesületet azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítsük a magyar junior golfozókat, úgyis, mint az edzések megszervezésében, az edzés feltételek megteremtésében, lebonyolításában, valamint tudásunk legjavát nyújtva megszervezni a fiatalok versenyeztetését koruknak, tudásuknak és lehetőségeinkhez mérten, vagy még azon is túl idehaza és külföldön egyaránt.

Az egyesületet azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítsük a magyar junior golfozókat, úgyis, mint az edzések megszervezésében, az edzés feltételek megteremtésében, lebonyolításában, valamint tudásunk legjavát nyújtva megszervezni a fiatalok versenyeztetését koruknak, tudásuknak és lehetőségeinkhez mérten, vagy még azon is túl idehaza és külföldön egyaránt. Mivel a legtöbb fiatal versenysportoló a főiskolai, egyetemi tanulmányai miatt hanyagolja el, vagy hagyja abba teljesen a megszokott edzésprogramját, illetve változtatja meg a már megszokott és kialakult életritmusát, mi, fontosnak tartottuk a támogatottak életkorának felsőhatárát 21 évben megállapítani. Szeretnénk számukra külföldi (európai, vagy akár amerikai) mintára épülő ösztöndíj rendszereket kialakítani, létrehozni. Ezért a „Fiatal Magyar Golfozók” gyűjtőnév.

Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy sokkal könnyebb 10.000-ből 5-10 profi játékost kinevelni, ezért nagy hangsúlyt fogunk fektetni a fiatalok körében a golfsport népszerűsítésére, az alapok még szélesebb lábakra állításával. Azt is tudjuk, hogy ez a feladata és célja sok golfpályával, vagy rangeel rendelkező golf clubnak is és a Magyar Golf Szövetségnek is. Törekedni fogunk a közös együttműködésekre, mivel így kölcsönösen tudjuk egymás munkáját segíteni. Az egyesületünk és a fiatalok céljainak elérése érdekében negyedéves bontásban készíttetünk edzésterveket (személyre szabottan), biztosítjuk a fiataloknak a legmegfelelőbb gyakorlási lehetőségeket (pályajátékot, range használatot) és megszervezzük a versenyeztetésüket (szállítás, szállás, étkeztetés).

Tervezzük, hogy amennyiben jelentkeznek pártoló tagok és újabb és újabb tehetséges fiatalokra lelünk, létrehozunk pálya nélküli golf clubot, így „saját színekben” versenyezhetnek, versenyezhetünk (ebben az esetben a clubunknak bárki tagja lehet, ha fiatalnak érzi magát kortól, nemtől, és lakhelytől függetlenül), ezáltal akár már a Magyar Golf Szövetség junior programjára is jelentkezhetünk, jelentkezni fogunk.


A közgyűlés a célok eléréséhez megválasztotta az ötfős vezetőségét:
Elnök, Csányi László (Golf USA)
Elnök-helyettes, Szemerey Melinda (Akadémia Esztétika)
Titkár, Vu Quy Duongné, Marika (Sárkány Center)
Pénzügyek, Kovács Gábor
Vezetőségi tag, kommunikáció, Kiss Ferenc


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés