Izgalmas, fergeteges kísérőprogramok a Ryder Cup-on

Izgalmas, fergeteges kísérőprogramok a Ryder Cup-on

Már megszokhattuk, hogy a Ryder Kupa kapcsán nem csak a hétvégi verseny az érdekes, de egész héten vonzó programokat kínálnak a várhatóan napi 50.000 nézőnek.

A vasárnapi Tour Championship után az amerikai válogatott repülőre ül, és feleségekkel, (vagy) barátnőkkel, caddie-kkel, valamint a hivatalos személyekkel a társaság hétfőn megérkezik Párizsba.

A hétfő a „nagy csapat” számára még valószinűleg az elhelyezkedéssel telik, de a hét első két napján kerül sor Disneylandben az ifjúsági korosztály versenyére, a Junior Ryder Kupára. Ezt a találkozót 1995 óta rendezik meg, és az utóbbi 5 alkalommal a tengerentúliak arattak.

Csapatonként 12 játékos szerepel a 19 évüket nem betöltött fiatalok között, hat lány és hat fiú. A pár évvel ezelőtti alkalmakkor a legnagyobb mai sztárok közül többek között Jordan Spieth, Tony Finau, Justin Thomas és Lexy Thompson lépett pályára Suzann Pettersen, Rory McIlroy, Sergio Garcia és Rafa Cabrera Bello ellen.

Az első napon délelőtt 3-3 fiú páros, és 3-3 lány páros játszik egymás ellen foursome-ot. Délután fourball meccsek következnek, a 6-6 páros vegyes összetételben, tehát 1 fiú és 1 lány méri össze tudását 1 fiú és 1 lány ellen.

Kedden a 12 egyénit játsszák le, aminek a végén kialakul a végeredmény. Két évvel ezelőtt az USA együttese győzött 15 ½ – 8 ½ -re.

A felnőtt csapatra aznap már feladatok várnak. Ekkor kerül sorra az európai csapat hivatalos fényképezkedése, valamint a meghatározott időben a pálya bejárása.

Délután hírességek versenyét is rendeznek, amelyre most többek között a labdarúgó Luis Figo és Alessandro del Piero, a színész Jamie Dornan jön el, de láthatják az egykori amerikai politikus Condoleazza Rice-t is.

Szerdán az amerikaiak fényképezkednek, és a csapatok felváltva játszhatnak a pályán.

Az ifjúságiak Golf Sixes meccset játszanak.

Csütörtökön délután az egykori kapitányokból összeállított gárdák versenyeznek, majd estefelé következik a megnyitó: az egyórás ünnepség házigazdája a világbajnok francia labdarúgó, David Ginola. A csütörtököt másfél órás koncert zárja, a fellépők,  Kaiser Chiefs és Jain az erre a célra épített színpadon adják elő produkciójukat.

Pénteken aztán kezdődik a várva-várt összecsapás: délelőtt négy fourball (négylabdás) meccs, majd délután négy foursome kerül lebonyolításra.

Szombaton ugyanez a program: délelőtt négy fourball, majd délután négy foursome a feladat.

Vasárnap az egyesek (single) kerülnek sorra, mindkét kapitány leírja az általa tervezett kezdési sorrendet, beteszik egy borítékba, és úgy párosítják össze a feleket.

A megszerezhető 28 pontból 14 ½ biztosan nyerő, de az előző győztes (jelen esetben az amerikaiak már 14 – 14 döntetlen esetén is visszavihetik a kupát, megnyerik a versenyt.

Az eredményhirdetésre várhatóan vasárnap este 6 órakor kerül sor, reméljük addig sok izgalmas meccset, érdekességet láthatunk.

 

Cservák László

 

 
 
 
 
 
 

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook