Advent Budapesten - Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár

Advent Budapesten - Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár

Immár hatodik alkalommal, Budapest kitüntetett terén, a Városháza parkban rendezik meg az öt héten át tartó Advent Budapesten téli fesztivált és karácsonyi vásárt, melynek egész ideje alatt ingyenes, hangulatos programokkal, közösségi eseményekkel hívjuk fel a figyelmet az összetartozás fontosságára. 

A fesztiválon hétköznap délelőttönként óvodás és iskolás csoportokat látnak vendégül, akiknek apró ajándékokkal kedveskednek, bibliai mesesorozatot indítanak számukra, közös énekléssel, olvasósarokkal, játékos foglalkozásokkal várva őket. A rendezvényt megnyitó Karácsonyfadíszítő Piknikkel, valamint az adventikoszorú-díszítés fortélyaiba bevezető kézműves foglalkozásokkal a családokat is szeretettel várják. A téli fesztivál napjain számos koncert, művészeti iskolások, amatőr formációk, kórusok szórakoztatnak, melyen a fiatal generáció művészi produkciói is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Az „Iskolakapun kívül” program diákjai és határon túli fellépői hagyományőrző műsorokkal készülnek. A vásár attraktív látványossága lesz a fényliget. Idén is kiállítják a kisiskolások környezettudatosság jegyében díszített karácsonyfa-installációit, melyen immár hagyományosan több száz gyermek vesz részt. A programért köszönet jár a gyerekeket nevelő óvónőknek és tanároknak is, akiknek gondoskodó munkája és szeretete nélkülözhetetlen az életben! December 2-án 17 órakor Budapest idei első adventi gyertyájának meggyújtásával a város is fénydíszbe öltözik, december 8-án pedig találkozhattok a Mikulással. A vasárnapi közös gyertyagyújtások meghittségét a vásár egész ideje alatt zajló programok és a minden korosztály számára élményt nyújtó együttlét adja. A szombat és vasárnap délelőtt a gyerekszínházi és báb előadások, valamint a kézműves foglalkozások ideje, a vasárnapi közös gyertyagyújtások előtt betlehemes játékok varázsolják igazi élménnyé a fesztivált, péntek és szombat esténként pedig profi előadók koncertjeit élvezheti majd a közönség felnőtt korosztálya.
Legyetek ott idén is Budapest legcsaládiasabb karácsonyi fesztiválján! 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook