Kávéházak Éjszakája május 18-án!

Kávéházak Éjszakája május 18-án!

Az idén májusban útjára induló Kávéházak Éjszakájának fő célja, hogy felelevenítse és népszerűsítse a mára feledésben lévő budapesti kávéházi kultúrát, hogy egy éjszaka erejéig megmutassa Budapest ezen ékköveit és azt, hogy a kultúra mellett szeretteink, barátaink társaságában eltöltött idő nyújt a legtöbbet mindennapjainkhoz. A húsz helyszínen megvalósuló programok az éjszaka folyamán ingyenesen látogathatók.

A programhoz húsz belvárosi helyszín, kávéház kapcsolódik melyek tradíciójuk, népszerűségük alapján méltó reprezentánsai lehetnek a Kávéházak Éjszakájának. A repertoárban találunk tradicionális helyeket – mint például a Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark, a Hadik, a Zsivágó –, amelyek felidézik a régmúlt hangulatát, de meglátogathatnak újhullámos, kortárs jellegű kávézókat is, mint például a Kelet Kávézó, a La Nube, a Smúz,a Börze és a Frei Café.

Helyszín:


1052 Budapest, V. kerület Vörösmarty tér 7-8.

1052 Budapest, V. kerület Gerlóczy utca 1

1053 Budapest, V. kerület Károlyi Mihály utca 9.

1111 Budapest, XI. kerület Bartók Béla út 36.

1052 Budapest, V. kerület Piarista köz 1.

1137 Budapest, XIII. kerület Szent István körút 16.

1074 Budapest, Dohány utca 13

1075 Budapest, VII. kerület Kazinczy utca 11.

1061 Budapest, Paulay Ede utca 55.

1135 Budapest, XIII. kerület Pozsonyi út 38.

1056 Budapest, V. kerület Ferenciek tere 5.

1114 Budapest, XI. kerület Bartók Béla út 29.

1055 Budapest, V. kerület Kossuth Lajos tér 15

1061 Budapest, VI. kerület Andrássy út 29

1000 Budapest, V. kerület Nádor utca 23

1051 Budapest, V. kerület Nádor utca 14

 

 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
3
4
5
6
7
10
11
12
13
17
18
19
20
21
24
25
26
27
28

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook