Junior korú győztese van a bajnoki fordulónak

Junior korú győztese van a bajnoki fordulónak

A Footgolf Országos Bajnokság második fordulóját, a FIFG 100-as besorolású Szil-Coop Footgolf Versenyt a zsirai Sonnengolf pályáján bonyolították vasárnap. A közel száz induló közül csak kevesen tudták a kijelölt rúgásszám alatt teljesíteni a tizennyolc szakaszt, a legjobban a junior korú Kókai Bence és Balán Zoltán teljesített, előbbi nyerte az elsőségért járó szétlövést.

Közel száz – közte szlovák és osztrák – versenyzővel rendezte a Magyar Footgolf Szövetség a FOB második játéknapját a nyugati határ mentén, Zsirán. A végig napsütés időben rendezett versenyen a játékosok dolgát leginkább a sokszor igen erős szél és a tavakkal tarkított szakaszok nehezítették. Nem csoda, hogy csupán négyen tudták par alatt teljesíteni a pályát.

Az egyaránt -2-es eredménnyel záró Balán Zoltán (FTC) és a junior bajnok (!) Kókai Bence (Royal) szétlövésben döntötte el az abszolút kategória, azaz a Hun Trophy első helyét, amiben három szakasz újrajátszása után Kókai volt jobb. A harmadik helyen is a csak a playoff döntött Bacskai Bence (Hole Hunters) és Dusan Vangel (Spartak Trnava) között előbbi javára.

A felnőtt férfi kategóriában a fentiek alapján Balán és Bacskai mögött Simonyi Gábor (FTC) és Flink János (Outsiders) is túlórára kényszerült, ami a ferencvárosinak sikerült jobban.

A szenioroknál Kókai Ferenc (Royal), Balázsi Csaba (BFGT) és Biró László (Outsiders) is 72 lövéssel abszolválta a napot, azaz jöhetett a szétrúgás itt is. Balázsi ezen nem jelent meg, ezzel automatikusan a harmadik pozíció tulajdonosává vált, míg Kókai a playoff sikere után örülhetett elsőségnek a kategóriában, míg Biróé lett a második hely.

A hölgyeknél Bakó-Szántay Georgina (Nimród) volt a legjobb, megelőzve Ujvári Izabellát és Nagy Nixit (mindkettő FTC). A végeredmény itt még változhat, mert a versenybizottsághoz óvás érkezett be, amit megtárgyalva hamarosan nyilvánosságra is hoz a versenybizottság.

A juniorok között természetesen Kókai Bencéé az arany, Badó Mátéé (Royal) az ezüst és Molnár Mátéé (Nimród) a bronz.

A csapatversenyt az FTC nyerte a BFGT és a Royal előtt.

Két kör után Simonyi, Balán, Juraj Gubani (BFGT) a sorrend abszolút és felnőtt férfi kategóriában. A 45 éven felülieknél Biró vezet Zsuppán Péter (Outsiders) és Balázsi előtt. A hölgyeknél Nagy Nixi, Nagy Vivien (Hole Hunters), Bölcsföldi Ágnes (Milan) a sorrend.

A klubok rangsorát a Ferencváros vezeti a BFGT és a Royal előtt.

EREDMÉNYEK

A FOB ÁLLÁSA

A sorozat a Traditional Footgolf Cuppal folytatódik, a kétnapos (május 19-20.) nemzetközi verseny is beszámít a magyar pontversenybe.

 

 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook