Hatodik a magyar válogatott az Euro Footgolfon

Hatodik a magyar válogatott az Euro Footgolfon

Jól indult a Svájc elleni helyosztó a nyolccsapatos, meghívásos, kontinenstornán, az Euro Footgolfon. Az ötödik helyért rendezett találkozó azonban már az utolsó játékosok beérkezése előtt eldőlt, ezzel hatodik lett a válogatott. A csapatversenyt végül az angolok nyerték.

A szombati kvalifikációs napot követően a meghívott nyolc nemzet négy legjobbja elődöntős formában döntött az aranyérem és a kupa sorsáról. A fináléba kerülésért a franciák az olaszokat, az angolok a hollandokat verték. A bronzot az olaszok szerezték meg, 4-3-ra legyőzve a hollandokat, míg a döntőben az utolsó rúgás is számított, végül a britek szintén 4-3-ra nyerték a találkozót.

Az ötödik helyért Svájc és Magyarország csapott össze. A kiírás érdekessége volt, hogy a tízfős csapatok három darab kétfős együttest és négy egyéni játékost indítottak a rivális ellen match play formátumban, azaz a lényeg az volt, hogy az egymáshoz sorsolt párok, illetve egyéni indulók szakaszonként legfeljebb egy pontot szerezve legyőzzék ellenfelüket a 18 szakasz során. Bár jól indult a nap, szinte minden párosításban vezettünk az elején, végül csak a Balázsi Csaba-Czirbus Tamás kettős tudta megnyerni saját meccsét, egy döntetlen mellett a végén a svájciak öt párosításban is jobbnak bizonyultak, és az utolsó flight beérkezése előtt már eldöntötték a találkozó végkimenetelét. Az 5-1-es győzelemmel a helvéteké az ötödik hely, a magyarok a hatodik helyen zártak.

A hetedik Spanyolország lett, miután legyőzték a sportággal egyelőre inkább ismerkedő luxemburgiakat.  A tervek szerint a versenyt kétévente rendezik majd.


 


 


 

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook